azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

30 éve nem robbant ekkorát tévétechnológia! 4+1 innováció, ami 2026-ban nagyot mehet

6 megtekintés
A jó élet Big tech okostévé Tech tesla tv
Blurred placeholder

A robotinváziót okosszemüveggel a fejünkön fogadjuk, miközben a telefonunkat hajtogatjuk. Ezek lesznek az év legforróbb tech trendjei, legalábbis a világ legnagyobb iparági kiállításán, a CES-en látottak alapján.

Még ki sem pihentük az év végi őrületet, de máris padlógázzal indította az új évet a technológiai szektor: hagyományosan január elején rendezik meg az iparág egyik legfontosabb eseményét, a CES-t Las Vegasban.

Rengeteg nagy cég itt mutatja be az adott évre szánt újdonságait, ismerteti stratégiáját, találkozik a kereskedelmi partnereivel, a kiállítók és a szakmai látogatók pedig a világ minden tájáról érkeznek. Kiváló alkalom, hogy megtudjuk, mely termékcsoportok, technológiák feltörése várható, és melyek mennek a levesbe. Úgyhogy elmentünk és megnéztük a saját szemünkkel, hogy milyen lesz 2026.

Robotinvázió

Évtizedek óta várjuk, hogy a hétköznapi életbe is betörjenek a robotok – és most nagyon úgy tűnik, hogy ehhez még sohasem voltunk ennyire közel. Nem a Boston Dynamics– vagy Tesla-féle ipari-katonai eszközökről van szó, hanem amelyeket kifejezetten az átlagos méretű és kialakítású otthonokba szántak.

A skála a viszonylag egyszerű, tacskóméretű, törékeny kiberjószágoktól az embernagyságú és -formájú, fejjel, karokkal és különféle speciális fogókkal kiegészített masinákig terjed.

Utóbbira tökéletes példa az LG Cloid, amelynek a koreai cég nagyobb helyet biztosított a standján, mint a televízióinak, jelezve, hogy változnak a prioritások.

info Kép: Szalai Péter // Forbes.hu
Az otthonokba szánt robotok megérkeztek: ez itt az LG Cloid. Fotó: Szalai Péter/Forbes.hu

A Cloid egyrészt személyi titkár, barát, amely az integrált mesterségesintelligencia-modelleknek köszönhetően megérti az élő beszédet. Így lehet vele trécselni, például megkérhetjük, hogy mondja el a napi híreket, diktáljon le valamilyen sütireceptet, olvassa fel a munkahelyi e-maileket, vagy hogy akár mobilis zenegépként funkcionáljon. Emellett harmonikusan illeszkedik az okosotthonos ökoszisztémába, így képes levenni a vállunkról háztartási feladatokat. Kirámolja a mosógépet, beteszi a hozzávalókat a sütőbe, bepakolja a megvásárolt termékeket a hűtőbe, vagy pedig takarít. Beépített kameráival akár házi biztonsági őrként is bevethető.

dreame robot
info Ruhapakoló robot!
Ruhapakoló robot! Fotó: Szalai Péter/Forbes.hu

A működésében az AI kulcsfontosságú szerepet játszik, amiről a cég munkatársai a helyszínen elárulták, hogy folyamatosan tanul, így igazodik tulajdonosa személyiségéhez, elvárásaihoz. A szoftver önmagában nem lenne elég: Vegasban mutatkozott be az LG új robotikai aktuátormárkája is. Ezek az alkatrészek a hajtáslánc elemeit és a reduktorokat kompakt egységekbe integrálják, és robotikus ízületként működnek. Magyarul: kulcsfontosságú szerepet játszanak a pontos, finom mozgásban és mozgatásban.

Hasonló, bár a demók alapján nem ennyire fejlett androiddal rukkolt elő a Hisense is. Ez világosan jelzi, hogy a kínai cégek és a mögöttük álló kínai állam is erősen érdeklődik e megoldások iránt.

Az eseményen rengeteg olyan kisebb robotba belefutottunk még, amely a Cloidnál megismert funkciók közül csak néhányat kínál, viszont cserébe kisebb, és jó eséllyel olcsóbb is. A Dreame például egy olyan eszközzel állt elő, aminek egyetlen funkciója, hogy a mosógépből kivegye a ruhát, és átpakolja a szárítóba. A Samsung robotporszívója a beépített kamerájának segítségével képes biztonsági feladatok ellátására. A TCL egy asztali mini Mikrobit villantott meg, amely az íróasztalon tevékenykedik, szórakoztat, segít a munkában vagy a lecke megírásában.

TCL Robot
info Kép forrása: Szalai Péter // Forbes.hu
Asztali minirobot. Fotó: Szalai Péter/Forbes.hu

Ez csupán néhány példa, de mindez jól jelzi, hogy a világ legnagyobb fogyasztóielektronika-cégei is nagyon ráfeküdtek az otthoni robotok fejlesztésére és gyártására. Mindenkitől azt az infót kaptuk, hogy ezek az eszközök a boltokba is bekerülnek valamikor az év folyamán, tehát kereskedelmi forgalmazási fázisba értek.

Szemüveg-forradalom

Annyi év küszködés és várakozás után 2026-ban az úgynevezett okosszemüvegek tényleg áttörést hozhatnak. A kisebb, csak erre specializálódott cégek standjai mellett az olyan óriások is komoly teret adtak ezeknek a modelleknek, mint a Samsung, a TCL vagy az Asus.

Az ember csak felvesz egyet a leginkább napszemüvegre hasonlító okulárék közül, és rögtön úgy érzi magát, mintha csak egy nagyképernyős tévé lenne közvetlenül előtte.

Nem kell vacakolni kényelmetlen sisakkal, azonnal használható, és maga a szemüveg is viszonylag kényelmes. Jó párat kipróbáltunk ezek közül, és bátran ki tudjuk jelenteni, hogy végre akadnak köztük valóban életképes, használható darabok.

Okosszemüveg CES
info Kép forrása: Szalai Péter // Forbes.hu
Az okosszemüveg végre szórakoztató is lehet! Fotó: Szalai Péter/Forbes.hu

Ennek oka, hogy az elmúlt évben óriási fejlődésen mentek át a beépített kisméretű megjelenítők, a kép minősége így már egészen vállalható. A különféle mesterséges intelligenciás eljárásoknak köszönhetően a vezérlés, a különféle tartalmak elérése is leegyszerűsödött. Nyilván egy hosszabb tesztelés mutatná meg, hogy valóban van-e ezeknek értelmük, de úgy érezzük, hogy bőven benne van a pakliban, hogy idén végre összejöhet a régóta áhított áttörés.

Állati kütyük

A kisállatpiacban technológiai vonalon is rengeteg pénz van, ez közismert. Az idei CES-t is elárasztottak az állatos kütyük, ahol természetesen ugyanúgy az MI felbukkanása számít a legfontosabb attrakciónak, számos új funkció megjelenését lehetővé téve ebben a termékcsaládban is.

Kapcsolódó cikkek