Grönland nem eladó, de kiszámoltuk, hogy mennyibe kerülne

A venezuelai események tanulságai közül nem az olaj a legfontosabb. Sokkal beszédesebb az, amit a multipoláris világrendről árulnak el. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik éppen, érdemes visszamenni az amerikai történelemhez – egy gondolatkísérlet erejéig pedig azt is kiszámoljuk, mennyiért adnánk el Grönlandot a dánok helyében.

Vendégszerzőnk Tunkli Dániel, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója.

Az amerikai elnökök történelmi megítélése ritkán a középmezőnyről szól. A kollektív emlékezet inkább két végpont köré szerveződik. Az egyikbe azok tartoznak, akiknek a nevéhez maradandó kudarcok kapcsolódnak – Vietnám vagy Irak tipikusan ilyen örökség. Nyilván egyetlen hivatalban lévő elnök sem szeretne ebbe a csoportba kerülni. A másik végpontot azok jelentik, akik érdemben növelték az Egyesült Államok területét, vagy magát az országot alapították meg. Thomas Jefferson 15 millió dollárért vásárolta meg Louisianát a franciáktól, Andrew Johnson pedig 7,2 millió dollárért Alaszkát az oroszoktól.

Ne legyenek illúzióink: az Egyesült Államok gyarapodása során nem válogatott az eszközökben. Bár sok esetben ténylegesen fizettek a „telekért”, gyakori volt a politikai nyomásgyakorlás, illetve egy katonai konfliktust követő „önkéntes csatlakozás”. A történelmi példák közül számunkra a precedens jellege miatt különösen érdekes a Virgin-szigetek megvásárlása Dániától 1917-ben, Woodrow Wilson elnöksége alatt, de érdemes felidézni a Panama-csatorna megszerzését is (1903, Theodore Roosevelt), valamint Puerto Rico és Kuba esetét (1898, McKinley). Könnyen lehet, hogy ezek a közeljövőben hivatkozási alapként kerülnek majd elő a Bloomberg hasábjain.

Grönland megvásárlásának ötletén áprilisban már hőbörögtem, a venezuelai „sikereken” felbátorodott amerikai adminisztráció pedig az elnökkel kórusban most ismét napi szinten gyakorol nyomást a dánokra. A fenti történelmi példák alapján ezen nem érdemes meglepődni: az efféle lépéseknek megvan a maga hagyománya.

Trump már az első ciklusában is meg akarta venni a „telket”, amely az Egyesült Államok területének mintegy 22 százalékát teszi ki. Miután az üzlet még 2025 áprilisában sem jött létre, az elnök kommunikációt váltott, és immár nemzetbiztonsági kérdésként hivatkozik Grönlandra – részben nem alaptalanul, hiszen a kínai és orosz jelenlét a térségben jóval nagyobb a kelleténél. Egyre gyakrabban utal arra is, hogy akár katonai úton szerezné meg a szigetet – amire szintén bőven akad történelmi precedens, de reméljük, ez nem igazán reális forgatókönyv.

Most nem megyek bele abba, hogy két NATO-tagország között ez a kérdés mennyire groteszk és veszélyes, különösen annak fényében, hogy Grönlandon már most is működik amerikai katonai bázis, és a dánok eddig is elfogadták a fokozott amerikai jelenlétet. A nemzetbiztonsági kérdés tehát elvileg egy új szerződéssel is rendezhető lenne. Nehéz elhinni, hogy az amerikai fél valóban végigvinné a tervet, de az látszik, hogy Washingtonban van rá igény, miközben Grönland és Dánia részéről teljes az elutasítás.

Más racionális magyarázatot nem nagyon látok arra, ami történik, mint azt, hogy Trump valóban arra törekszik, hogy a valaha volt leghíresebb amerikai elnök legyen – aki megszerezte a világ legnagyobb szigetét.

Nincs az a pénz… de ha mégis?

Miközben ezen gondolkodtam az elmúlt napokban, felmerült bennem a kérdés: a történelmi előzmények alapján vajon mi lehetne egy ilyen tranzakció „fair” értéke? Milyen árat fogadnék el a dánok helyében – ha egy pillanatra félretesszük a morális aggályokat?

A számítás kiindulópontjaként az Egyesült Államok történelmi földvásárlásainak eredeti vételárait a Federal Reserve Bank of Minneapolis hosszú távú fogyasztóiár-indexe (CPI) és gazdaságtörténeti becslések segítségével korrigáltuk mai dollárértékre. Ez nem volt egyszerű feladat, mivel a 19. századból kevés megbízható adat áll rendelkezésre, így már most jelezzük: a becslés torzíthat.