Nyugdíjba vonul a világ egyik legnagyobb áruházláncának évtizedes vezetője
1984 óta van a cégnél.
Mi történt? Jövő januárban több mint egy évtizedes vezetés után nyugdíjba vonul Doug McMillon, aki a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi láncának, a Walmartnak a vezérigazgatója – írja a Reuters.
Mit lehet tudni? McMillon 1984-ben kezdte pályafutását az áruházláncnál és 2014 februárjában vette át a főként az Egyesült Államokban jelen lévő cég irányítását. Vezetése alatt a vállalat komoly technológiai megújuláson ment keresztül, és a részvények 323 százalékkal emelkedtek. McMillon nyugdíjazása után tanácsadóként marad a cégnél 2027 januárjáig, így továbbra is részt vesz a stratégiai döntésekben.
Mi jön most? Utódja John Furner lesz, aki több mint három évtizede dolgozik a cégnél, és a vállalat szinte minden részlegében szerzett már tapasztalatot.