Egy elemzőnek ügyfelei vannak, és nem szavazói

Nem példátlan, ahogy Orbán Viktor nekiront egy tőle független piaci szereplőnek annak szakmailag megalapozott mondanivalója miatt.

A miniszterelnök elővette egy „belga nagybank” vezető elemzőjét egy Facebook-posztban azt állítva, hogy „beszállt a kormányellenes kórusba”. Nyilván fontos, hogy belga, mert Brüsszel is az. Az elemző – kiváló szakember, Németh Dávid a neve – valójában csak elmondta a meglátásait a következő időszak kockázataival kapcsolatban.

Úgy tűnik, nem árt tisztázni néhány fontos dolgot. Egy elemzőnek ügyfelei vannak. (Ugyanúgy, ahogy egy újságnak olvasói.) Jól felfogott érdeke, hogy a legjobb tudása szerint kiszolgálja őket, mert a piac olyan, hogyha nem teszi, akkor az ügyfél (és az olvasó is) bizony odébbáll.

A független pénzpiaci elemzők azért fontosak, mert folyamatosan értelmezik a világot, amiben élünk és felkészítenek a lehetséges kockázatokra, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk. Egy elemzőnek akkor is lesznek ügyfelei, ha egyik vagy másik párt nyer a választásokon, de akkor is, ha egy kormány csökkenti a deficitet vagy ha egy kormány választási osztogatásba kezd.

Vannak a világnak nem a politikai logika szerint működő részei, amiket a korszellemhez igazodó – azt alakító – politika folyamatosan próbál belenyomni az igazságon túli világba.

Ez az igazságon túli világ csak egy új márkanév valamire, amit már ismerünk, nincs benne semmi új, régen úgy hívtuk: hazugság.

A hazugságban fel lehet hígítani mindent, ami a politikai logikába nem fér bele: szakmai állásfoglalásokat, valóságértelmezéseket, a szavazatokon kívül minden másért folytatott versenyfutást és erőfeszítést. Azt pontosan tudjuk, hogy milyen hazugságban élni, évtizedekig hívtuk ellenforradalomnak a forradalmat, erre is mondtunk nemet, amikor rendszert váltottunk.

Az „igazságon túli világ” kifejezése azt sejteti, hogy van egy tér, egy koordinátarendszer, amiben építkezni, haladni, mozogni lehet, csak az inverze annak, amit eddig a saját terünknek gondoltunk. Mintha egy következő megállójába érkeztünk volna a történelemnek. Pedig ami az igazságon túl van valójában az egyik legizgalmasabb, felfedezésre váró dolog.

Van ugyanis egy közös valóságunk, amiből tudásunk, lehetőségeink, saját tapasztalataink és szótárunk alapján származtatunk magunknak igazságokat.

Igazsága mindenkinek van, valósága senkinek.

Mindannyian vágyunk rá, hogy a saját igazságunkat mások is elfogadják. A politikus olyan, aki ezen is túlmegy: a valóságot akarja kisajátítani. Ha kell, hazudik hozzá.

A közös valóságunk tele van tervekkel, reményekkel, célokkal, erőfeszítésekkel, kockázatokkal, lehetőségekkel és akár kudarcokkal. Sok mindennel, amiért élni érdemes – teszek rá egy szavazatot, hogy ennek minél pontosabb feltérképezése hozzásegít minket a jobb döntésekhez. Az elemző (és az újságíró) feladata éppen ezért olyan izgalmas. Ennek a valóságnak a politika fontos része, de van, akinek ebből a hatalom a legfontosabb.

A döntéseink közül párat aztán egy fülkében állva hozunk meg négyévente. De csak párat. A legtöbb döntésünk nem korlátozódik egy fülkére, ahogy a valóság sem korlátozódhat hazugságok – egyre nevetségesebb – építményére.