Dinasztiák, háború, szélhámosok, foci és politika – magyar csúcsvagyonok 100 éve
A mesés vagyonok birtokosainak élete – akár akarták, akár nem – már száz évvel ezelőtt is a nyilvánosság előtt zajlott. A korabeli sajtó szívesen tárta fel és mutatta be a leggazdagabbak tündöklését és bukását elemző cikkeiben.
Kik voltak a leggazdagabbak 100 évvel ezelőtt? A teljes listát itt találod!
Kiknek a kezén van a magyar föld? Legendás vagyonok tündöklése és bukása. Kiknek a kezében vannak a nagy vagyonok? Gondolhatnánk, hogy ezeket a címeket korábbi Forbes magazinok gazdag családi vállalatokról, sikeres vállalkozásokról vagy a leggazdagabb magyarokról szóló írásaiból vettük. Pedig egyik sem mai cím: száz éve folyhatott különböző szerkesztőségekben arról a vita, hogy a rikkancs milyen címet kiabálva tudja leginkább eladni az új lapszámot.
A legnagyobb érdeklődést a nagy vagyonok iránt az 1850-ben alapított Pesti Napló című politikai napilap mutatta. A szerkesztőség évtizedeken át kitartóan dolgozott azon, hogy „szóra bírja az adólajstromokat”, nyomon kövesse a „letűnt nagyságokat, elmerült neveket”, és hírt adjon új és „nagy vagyonok születéséről”. Hosszú és alapos elemzések voltak ezek, fontos korrajzként őrzik a 20. század első felének legendásan ismert és méltatlanul elfeledett sikeres vállalkozóinak történetét.
A SZÁZADELŐ GAZDASÁGTÖRTÉNETE
A 20. század eleji Magyarországon fontos változások teljesedtek ki. A polgáriasult zsidóságnak köszönhetően kialakult a nagyipar, megújult a kereskedelem, felépült a banki, biztosítási intézményrendszer, és háttérbe szorult a hitbizományos földbirtokos nemesség szerepe a gazdaságban. Az I. világháború különösen felerősítette a nyomorúságos szegénység és a háborús konjunktúra látványos gazdagodása közötti szakadékot. A zsidó családok legnagyobb része eleve vagyonos volt, és Magyarországon nem vagy alig létező iparágakat teremtettek meg.
Valószínű, hogy ha a földbirtokos nemeseinkre várt volna ez a feladat, talán sohasem vagy további fáziskésésekkel és még kevésbé teljesen iparosodik gazdaságunk. A „hadimilliomosok” esetében a kitartó munka mellett persze olyan tényezők is hozzájárultak a gazdagodáshoz, mint a háború.
A vállalatok egy része fontos hadiipari beszállítóvá vált, mint például a Weiss Manfréd Művek. Néhány esetben, jellemzően az élelmiszeripari ágazatban az is előfordult, hogy a vállalkozó jelentős földbirtokkal is rendelkezett – a Hatvany-Deutsch családé volt a második legnagyobb nem arisztokrata földbirtok a Dreher család után.
Rengeteg korabeli cikk található az Arcanum adatbázisában. A gazdagokról szóló írások forrását az adóívek, illetve a virilista jegyzékek jelentették, és legtöbbször az átrendeződéseket, a változások okait is elemezték. A számításoknál a vagyon- és jövedelemadókat, a települések legnagyobb adózóinak jegyzékét vették alapul, és bemutatták az ágazati, a földrajzi arányokat is.
A virilizmus a vagyonosok, a legtöbb adót fizetők számára biztosított egyenlőtlen, különleges választójogot: a listára felkerülők közvetlenül kerülhettek be, vagy közvetlenül voltak megválaszthatók törvényhatósági bizottságokba, községi, városi képviselőtestületekbe. A virilizmus porosz mintára, a kiegyezés után honosodott meg hazánkban, és Budapesten 1920-ig, vidéken a II. világháborút követő időszakig létezett. A sajtó érdeklődését azok a vagyonok is kivívták, amelyek körül aktuálisan valamilyen fontos esemény zajlott: tőzsdét mozgató utódlás, tragikus és váratlan haláleset, az örökösök vagy üzletfelek közötti pereskedés, a válságos időkben pedig a jelentősebb vállalatok felszámolásának híre.
A gazdaglistán előkelő helyet elfoglaló Weiss Berthold örökösein túl számtalan további perrel kívánták érvényesíteni családi jogaikat azon rokonok, akik úgy érezték, felmenőik előnytelen szerződéssel léptek le a családi bizniszből. Voltak olyanok is – mint Weissék –, akik nem bíztak aktív és sikeres vállalkozó rokonaik becsületességében, és bírósághoz fordultak, hogy megtudják, valóban megkapják-e a forgalom után járó részesedésüket.
Az ismertebb, de nem a leggazdagabb cégek között
olyan pereskedő utódokat találhatunk, mint Kugler Henrik hasonló nevű unokaöccse, aki a Gerbeaud-cég által birtokolt híres Kugler névvel kívánt üzleti előnyökhöz jutni, vagy a több mint tíz éven át pereskedő Zsolnay unokák, és a Zwack-céget perlő unokahúg.
E pereket rendre azok a családtagok nyerték, akik tulajdonolták és továbbvitték az üzletet. A bíróság úgy találta, hogy az örökösök közötti szerződéseket betartották, a hoppon maradt utódoknak meg kellett elégedniük addigi vagyonukkal.
A GAZDAG GAZDAGABBÁ VÁLIK
Listánk szereplői alapvetően tőkés vállalkozók, akik jellemzően egy-egy vállalatot birtokoltak, de gazdagságuknak további meghatározó elemei is azonosíthatók: vagyonuk más vállalkozások (rész)tulajdonlásából, ingatlanvagyonból, esetenként földbirtokból, jövedelemszerző pozíciókból, kapcsolati rendszerből és olyan házassági kötelékekből állt, amelyek más vállalkozásokkal kapcsolták össze a családi vagyont. Többen nemesi címet is kaptak, leginkább úgy, hogy megvásárolták.
A listánkon szereplők többsége „self made man” típusú tőkés vállalkozó volt, aki a maga erejéből lett sikeres, még akkor is, ha felmenőik és rokonaik is sokat tettek az üzlet megalapozásáért, sikeres vállalkozói dinasztiákat teremtve ezzel.
A századforduló elejére már kialakult az a 100–150 fő körüli nagyiparos, kereskedői és bankárelit, akik gazdasági és rokoni kapcsolataikon keresztül is képesek voltak erősíteni vállalkozásukat. Kiterjedt, kölcsönös függőséggel és összekapcsoltsággal leírható kapcsolati hálózat jellemzi ezeket a korabeli vállalkozókat, vagyis működésük sokszereplős, egymásra utalt és zárt, inkább az egymás közötti kapcsolatokat erősítő üzleti hálózatnak írható le.
AZ ELSŐ MINDENT VISZ?
A gazdagok korabeli listája abból a szempontból is érdekes korrajz, hogy hűen reprezentálja a magyar gazdaság ágazati összetételét. A listán szereplő vállalkozócsaládok felmenőikkel együtt sokszor egy adott iparág megteremtőinek, legfőbb innovátorainak is tekinthetők. Azt tapasztaltuk, hogy a vállalkozók előtanulmányai, családilag determinált iparági tapasztalatai erősen kötődtek ahhoz az iparághoz, amelyben sikeresen boldogultak. Többen a lassan formálódó és nehezen intézményesülő közgazdasági szakma meghatározó alakjává, szakmai szervezetek alapítójává, vezetőivé is váltak.
E sikeres tőkés vállalkozói kör gazdagodása mögött tehát sokszor állt kiváló szakmai tudás, jó innovációs és alkalmazkodó képesség, rengeteg és kitartó munka, a kapcsolati tőke remek menedzselése, jó vezetői, szakértői csapat kiépítése és megbecsülése a menedzsmentben. A képzett felsővezetői szakembergárdát a lassan, de biztosan intézményülő gazdasági felsőoktatás biztosította.
A családi kapitalizmus egyik mintázatát a klánszerű családok adták.
Ilyen volt például a Kohner család, ahol a családfő vagy a legidősebb fiútestvér gondoskodott a lányok kiházasításáról, a vállalkozásból való részesedésük hozomány formájában történő megváltásáról, a fiúk üzleti életbe való bevezetéséről, a tudás átadásáról, az üzletrészek és pozíciók családon belüli szétosztásáról.
A vagyonosodás szempontjából a korszellemnek megfelelően az előnyös, vagyonegyesítő házasságok is mindennaposak voltak.
Ezek közül a legismertebb, legjelentősebb a Weiss családba benősülő bányavállalat-tulajdonos Chorin Ferenc, illetve a bankár Kornfeld Móric, akik Weiss Manfréd halála után a Weiss-örökös fiúk mellett (valójában inkább helyett) vezető szerepet vállaltak a konszern irányításában. Weiss Manfréd egyébként maga is előnyös házassággal erősítette meg vállalkozását.
HOZOMÁNYVADÁSZOK, SZÁLHÁMOSOK ÉS BETÖRŐK
A hatalmas vagyonok természetesen célponttá is tették birtokosaikat. Az egyik nagy port kavart „bűncselekmény” a Klein Gyula Hitelbanki alelnök Vécsey utcai nyolcszobás lakásának kifosztása volt. De néhány hónapnyi nyomozás után „kézrekerültek az uribetörők”. A detektívek elfogták és előállították azt a két fiatalembert, akik felfeszítették és kipakolták a családjával éppen Párizsban tartózkodó Klein lakását.
A nyomozókat az vezette nyomra, hogy megtalálták a zálogházban Klein Gyula frakkját és még néhány ruhadarabját.
1935-ben pedig „Kammer Siegfried, az ismert dúsgazdag textilgyáros halála után érdekes per indult meg Kammer Siegfried örökösei ellen a budapesti törvényszéken. A pert egy fővárosi tanárnő indította a gyáros örökösei ellen erkölcsi és anyagi kártérítés címén, kérve a bíróságot, hogy kötelezze az örökösöket húszezer pengő megfizetésére”, mert a hirtelen halált hal gyáros házasságot ígért neki. „A bizonyítás után a bíróság a tanárnőt elutasította keresetével, kimondván ítéletében, hogy a gyáros sohasem lépte túl a társadalmilag megengedett úri formát és hogy a tanárnő állítása szerint is csábítás esete nem forog fenn.”
A korabeli vállalkozókat is foglalkoztatta az utódlás kérdése. A leányutódok esetében sokszor éltek tehát a családfők a célszerű kiházasítás eszközével, vagyis vállalkozóként is használható férjek felhajtásával. A fiú utódok érdeklődése, tehetsége hiányában pedig tőkéstársakat, szakmai befektetőket kerestek. Strasserék például a legfőbb vetélytárs Königgel álltak össze, aztán összevesztek, és szétváltak.
És hogy ne kelljen a külföldön is jól bevezetett néven változtatni, inkább jópénzért bevontak a vállalkozásba egy jelentéktelen Königet csendestársnak.
AZ IRIGYSÉG MINT TÁRSAS SZENVEDÉLY
A gazdagok megítélésében is komoly hagyományokat teremtettek korabeli honfitársaink, a gazdagság által korbácsolt érzelmek két szélsőség között mozogtak már akkoriban is.
Az egyik, erősebb oldalon kizsákmányoló, lelketlen, profitorientáltan önérdekkövető burzsoáziának láttaták őket, akik gazdagságukat a munkások véres verejtékével alapozták meg és tartották fenn, míg a másikon a sok ezer embernek munkát adó, munkásairól és a helyi lakosságról szociálisan is gondoskodó, kultúrát és közügyeket bőkezűen támogató, Magyarország gazdaságát jelentősen fejlesztő felelős vagyonos mágnások képe állt.
A politika gazdagokkal kapcsolatos szerepfelfogása és felelőssége is sok hasonlóságot mutat a jelenkor tendenciáival.
A VÁLLALKOZÓI SZEREPEKEN TÚL – REMÉNYTELEN FUTBALLKLUBVEZETŐI KARRIEREK
Gschwindt Ernő szeszgyáros számtalan szakmai és társadalmi szerepet vállalt. Azon túl, hogy sikeres vezérigazgatója volt az 1868-ban alapított Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyárnak, tagja volt még a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ), a Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületének, valamint helyet foglalt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóságában, és országgyűlési képviselő is volt. Úgy tűnik, hogy eme üzleti, szakmai és politikai sikerek már akkoriban sem biztosították a sportban, a futballban remélt dicsőséget. Gschwindt a Ferencváros Versenypálya Rt. főrészvényese, illetve a Ferencváros Football Club Rt. elnöke is volt.
1930-ban nemcsak a focisták rossz teljesítménye került a címlapokra, hanem az azt magyarázó, elemző cikkek sokasága is. A Gschwindtnek felrótt bűnök között szerepelt, hogy megkötötte a Ferencváros Rt.-t kiszolgáltatott pénzügyi helyzetbe hozó „rákfeneszerződést”, illetve „megengedte, hogy az igazgatóságban az FTC gyakorolja a többséget, így minden kockázat, minden veszély a profiké, míg hasznot csak az FTC húz, amely megöli a vállalkozó kedvet, lehetetlenné teszi a nagyvonalú vezetést, egyre mélyebbre löki a Ferencvárost az adósságok tengerébe és a játékbeli lecsúszás lejtőjén”.
