Egyre nyugatabbra észlelnek ismeretlen drónokat, fontos európai repteret kellett lezárni
Múlt héten Dániában, most Németországban repkedett ismeretlen drón. A rendőrség helikopterrel kutatta át a térséget, de semmit sem talált.
Mi történt? Csütörtök este fél tizenegykor lezárták a müncheni Franz Josef Strauss repülőteret, miután először a légikikötő környékén, majd területe felett észleltek drónokat – írja a német Welt. A protokoll miatt összesen 17 járatot töröltek el, az eset több mint háromezer embert érintett. A repülőtér hét-nyolc órán keresztül volt lezárás alatt, péntek hajnalban már felszálltak az első gépek.
Kontextus. Nem izolált esetről van szó, múlt héten Dániában történt hasonló. Habár továbbra sem tudjuk, ki a felelős az incidensért, Mette Frederiksen dán miniszterelnök felvetette, hogy Oroszország keze van a dologban. Vlagyimir Putyin meglátta a humort a helyzetben, csütörtökön arról beszélt, hogy többé nem repülnek drónok Dánia felé – annak ellenére, hogy Moszkva korábban tagadta, hogy köze lenne a dologhoz.