A Forbes gazdaglistájának élmezőnyöse járhatott igazán jól az Óbudai Egyetem alapítványának meghökkentő pénzügyeivel
„Ez megint az átverés kategória” – jellemezte az egyetem alapítványának vagyonjuttatását a Tőzsdei Egyéni Befektetők Szövetségének elnöke.
Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted.
Mi történt? Az elérhető piaci hozamokhoz képest szürreálisan alacsony, mindössze 3 százalékos elvárt hozam jár csak az Óbudai Egyetem alapítványának a nekik átadott állami vagyonból, amelyhez ráadásul a 2040-es évekig hozzá sem férhetnek – derítette ki a 24.hu. A portál szerint a 200 milliárd forintos juttatás valódi célpontja a 4iG lehetett, amelynek főtulajdonosa, Jászai Gellért szerepel a Forbes legfrissebb, milliárdos listáján. A vagyont a cég feltőkésítéséhez és a Vodafone megvásárlásához használhatták fel.
Mit kell még tudni? A 24.hu szerint az ügy politikai gazdája a Magyar Nemzeti Bank jelenleg elnöke, Varga Mihály lehet, aki akkoriban pénzügyminiszter, valamint a szóban forgó Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke volt. Az alapítvány az utolsó pillanatokig titkolni próbálta alacsony hozamaikat, a lap már adatpert is indított, mert nem válaszoltak erre vonatkozó kérdésükre. Végül a bírósági tárgyalás előtt egy nappal elküldték a válaszokat.
Hogy jön képbe a 4iG? Az Óbudai Egyetem alapítványának 200 milliárd forintos állami vagyon járt, ebből 136 milliárdra vonatkoznak a korábban említett kedvezőtlen feltételeket. És hogy mi történt a pénz maradék részével? Egy salátatörvény segítségével a Jászai Gellérthez tartozó iG COM Magántőkealap kezelésébe került, amiből aztán a 4iG-ban vettek részvényeket.