Leállt az Egyesült Államok kormányzata – mutatjuk, mi történt, amíg aludtunk
Habár az alapvető szolgáltatások továbbra is működnek, sok szövetségi alkalmazott maradhat fizetés nélkül addig, amíg nincs megoldás.
Mi történt? Magyar idő szerint reggel hat órakor leállt az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormányzata, miután a szenátus nem tudta megszavazni a költségvetés tervezetét – írja a Telex. 1981 óta ez a tizenötödik alkalom, hogy ez megtörténik, legutóbb 2018-ban volt ilyen, akkor az átmeneti megbénulás több, mint egy hónapon keresztül tartott.
Hogy jutottunk ide? Az előző évi szövetségi költségvetés szeptember 30-ig volt érvényes: az idei pénzügyi év költségvetésének kellett volna szerda reggel startolnia. Itt jön képbe az idén már több alkalommal is patthelyzetbe kerülő Szenátus, amely nem tudta elfogadni a republikánusok elképzelését. A két oldal természetesen a másikat hibáztatja, a megoldás azonban egyelőre nem látszik. Trumpék költségvetésének elfogadásához összesen hét demokrata szavazat kellene.
Min megy a vita? Számos elemen, a legfontosabb ellentét azonban az egészségügy finanszírozásában van. Trumpék ezt külön szeretnék kezelni a központi költségvetésből, a demokraták azonban teljesen elutasítóak a témában.
Mi jöhet most? „A demokraták leállították a kormányzatot” – áll a Fehér Ház hivatalos weboldalán, egy szenzációhajhász visszaszámláló óra alatt. A szöveg – a jelenlegi patthelyzet mellett – legalább egy napig fog maradni, a Szenátus ugyanis holnap fog szavazni újra a költségvetési tervről, egészen addig, amíg nincs megállapodás az ügyben. Az alapvető szolgáltatások nem állnak le, sok szövetségi dolgozó azonban fizetés nélkül maradhat a megegyezésig.
Trumpék a kialakult helyzetből is előnyt kovácsolnának: amerikai sajtóértesülések szerint tömeges kirúgások jöhetnek olyan pozíciókból, amelyek nem egyeznek programjukkal.