Nehéz időszak vár a vonatozókra a Keleti lezárása miatt
Hosszabb utazási időre és plusz átszállásokra kell számítaniuk az utasoknak augusztus 25. és szeptember 20. között a Keleti pályaudvar felújítása miatt.
Mi történt? Részleteket osztott meg Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója és a vasúttársaság több vezetője a hamarosan kezdődő felújításról. A munkálatokat szándékosan a nyári szabadságok utánra időzítették.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nyár végére és a tanévkezdés heteire lezárják a Keleti-pályaudvart. Számításaik szerint ugyanis ebben az augusztus 25. és szeptember 20. közötti időszakban okozza a legkisebb zavart az utasok számára a pályaudvar kiesése – mondta Hegyi Zsolt a hvg.hu cikke szerint.
A vágányzárak miatt az utasoknak hosszabb utazási időre és plusz átszállásokra kell készülniük, a változásokról a MÁV online felületein tájékozódhatnak majd – közölte Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója.
Egyes – főként győri, bécsi és müncheni – járatoknak Kelenföld lesz a végállomás. További a végállomást helyettesítő átszállási pont lesz Kőbánya-felső is. Oda például a Hatvan irányából érkező járatok futnak majd be, a továbbjutást pedig 25 pótlóbusz is segíteni fogja a villamosok mellett. Ezeken a szakaszokon a vonatjegyeket a BKK járatain is érvényesek. Több keleti irányból érkező járat, köztük nemzetköziek is, a Nyugati pályaudvarra érkeznek majd.
Kontextus. A 140 éves Keleti pályaudvaron a pályákat, vezetékeket és vezérlési rendszereket is érintő korszerűsítéseket tervez a MÁV, hogy a pályaudvaron és bevezetőjénél feloldják a most érvényes lassújeleket. Szeptembertől a mostani húsz kilométer per órás sebesség helyett nyolcvannal is mehetnek a vonatok.