Ezúttal méhszájvizsgálat közben, 40 hetes kismamára tört rá két vízszerelő Székesfehérváron
Így zajlik valójában a Fejér Megyei Szent György Kórház vízszerelői – avagy vízszereléssel megbízott műtősei – által végzett fertőtlenítés.
Mi történt? Újabb részlet derült ki a RTL Híradójának riportjából arról, hogyan is zajlik valójában a fertőtlenítés, amelynek keretében egy vajúdó nő mellé mentek be a Fejér Megyei Szent György Kórház vízszerelői – avagy vízszereléssel megbízott műtősei.
Arról már korábban írtunk, hogy Székesfehérváron egy vajúdó nő szobájába engedtek be a nővérek vízvezeték-szerelőket, a férj pedig egy nővérrel sebtiben körbetekerte feleségét lepedőkkel. A kórház szerint ugyan egy műtős, és nem egy szerelő tört rá a szülő asszonyra, ám az RTL-nek azt mondta a férfi, hogy azt mondták nekik, hogy
„készüljenek mert be fognak jönni a melósok”.
Mi az újabb fejlemény? „Kettesével járnak csapokat nyitogatni és törik rá az emberre az ajtót” – írta hozzászólásában egy másik, 40 hetes kismama.
„40 hetes vagyok ma, az ambulancián, széttárt lábakkal, méhszáj vizsgálat közben kiabáltam a vízszerelővel, hogy tán nem kellene bejönni.”
Miért érdekes mindez? A kórház szerint ilyen esetről nem érkezett hozzájuk jelzés. Azt ugyanakkor most már hozzátették, hogy ismét „felhívjuk a fertőtlenítést végzők figyelmét, hogy a pár perces beavatkozások végéig legyenek türelemmel.” A korábbi eset miatt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Takács Péter egészségügyi államtitkár közt nyilatkozatháború tört ki.
Háttér. Helyi állítások szerint már hónapok óta gondok vannak a vízellátással a kórház B-épületében, ahol többek között a szülészet is található. A munkálatok alatt egyáltalán nem lehetett használni a csapokat, ezért palackokból, vödrökből mosakodtak a szülészeten tartózkodó páciensek, és habár már háromszor próbálták fertőtleníteni a vezetékrendszert, egyelőre nem oldódott meg.