Valóra válik Trump tíz éve dédelgetett álma
A szövetségi költések lefaragása központi része Trump politikájának, de magánforrásból előszeretettel áldoz a pompára.
Mi történt? A Fehér Ház bejelentette, hogy 200 millió dolláros költségvetéssel (kb. 70 milliárd forint) új, nagyszabású bálterem épül az elnöki rezidencián, ami Donald Trump amerikai elnök egyik régóta hangoztatott elképzelése volt, számolt be a BBC. A 8360 négyzetméter alapterületű, körülbelül 650 fő befogadására alkalmas épületrész a keleti szárnnyal együtt kerül modernizálásra, ahol jelenleg Melania Trump first lady és több fontos kormányzati tisztségviselő irodája is található.
A projekt teljes költségét Trump és egyelőre meg nem nevezett adományozók fedezik saját forrásból, állami pénz felhasználása nélkül.
Az építkezés 2025 szeptemberében indul, és a tervek szerint még jóval Trump jelenlegi elnöki ciklusának vége – azaz 2029 januárja – előtt be is fejeződik.
Kontextus: A jelenlegi hivatalos rendezvényeket többnyire a keleti szárnyban található East Roomban tartják, amelynek kapacitása mindössze 200 fő. A bálterem ezt a funkciót veszi majd át, lehetővé téve nagyobb létszámú események, például állami vacsorák, nemzetközi találkozók megrendezését, anélkül hogy a Fehér Ház udvarára „csúnya” sátrakat kellene felállítani – emelte ki Karoline Leavitt szóvivő.
Trump már jóval azelőtt kezdett lobbizni az új bálteremért, hogy elnök lett, de az Obama-adminisztráció visszautasította a kérését.
A bejelentés vegyes reakciókat váltott ki: Trump támogatói „elegáns és méltó bővítésként” üdvözlik a beruházást, míg kritikusai szerint az elnöki reprezentáció nem feltétlenül élvez prioritást ilyen költségekkel.