A kormányhivatal szerint előítéletesek a debreceni CATL-gyár hatósági engedélyéről szóló szakvélemények
Bonyolódik az ügy.
Mi történt? A debreceni CATL-gyár hatósági engedélyét hiányosnak és jogszerűtlennek ítélő szakvélemények kizárását kéri a bíróságtól a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal – írja a Telex. Az engedélyt kiadó hivatal szerint a szakértők előítéletes véleményt alkottak, nem tudtak objektíven mérlegelni.
A szakvéleményeket egyébként maga a bíróság kérte be azért, hogy kiderüljön, egyáltalán pereskedhetnek-e a helyiek a szerintük hibás, a beruházás nagyságát alábecsülő engedély miatt.
Részletek. Két szakértőt kértek fel, két szakvélemény készült, ezek számos kifogást találtak. Arra jutottak, hogy sem a vízhasználattal, sem a zajszennyezéssel, sem a környék vízháztartására és élővilágára gyakorolt hatásával kapcsolatban nincsenek kielégítő válaszok a hatályos engedélyben.
A szakvélemények azt is megemlítik, hogy az akkugyárnak kiadott környezethasználati engedély elkészítésekor nem végezték el a jogszabályokban előírt vizsgálatokat, és a gyár hatásterületét több szempontból hibásan határozták meg. Az egyik szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az engedély nem foglalkozott a gyár bejövő és kimenő kamionforgalmával sem.
A kormányhivatal többek között azzal érvel a szakvélemények kizárása mellett, hogy a szakértők „nem vizsgálták meg az összes iratanyagot”, illetve a felek nem vehettek részt a szakértők helyszíni szemléjén. Az ez utóbbit szintén furcsálló civilek ügyvédje szerint az indítvánnyal a hatóság az „utolsó fűszálba kapaszkodik”.
Kontextus. Az eljárásnak komoly tétje van, hiszen ha visszavonják az engedélyt, az üzemben hivatalosan nem kezdődhetne meg az akkumulátorgyártás. Persze a Samsung gödi üzemében sem történt semmi, amikor a bíróság felfüggesztette az engedélyét.
(via 444.hu)