Csaknem négyszázmillió forintot ad a kormány a Hévízi Tófürdő helyreállítására
A helyreállítási feladatok előkészítéséért és megvalósításáért belügyminiszter és az építési és közlekedési miniszter felel.
Mi történt? 381 millió forintot szán a kormány a Hévízi Tófürdő helyreállításának feladataira – derült ki a kedd esti Magyar Közlönyből.
Miért érdekes ez? A kormány által támogatott helyreállítás és fejlesztés részletei egyelőre nem ismertek, erről az építési és közlekedési miniszter fog előterjesztést készíteni, amely a létesítmények teljes körű felújításáról és fejlesztéséről szól majd.
Mit lehet tudni a fürdőről? A tófürdő központi épülete június eleje óta nem fogad vendégeket, mivel annak statikai állapota miatt le kellett zárni. Az épületet vizsgáló szakértői jelentés megállapítása szerint az épület szerkezetének statikai állapota nem teszi lehetővé, hogy a fürdőépület a továbbiakban vendégeket fogadjon. A látogatási korlátozás csak a tavon lévő központi fürdőépületre vonatkozik, a gyógyító és a többi kapcsolódó fürdőlétesítmény továbbra is látogatható.