„Az életem egy nagyon kínai korszakában vagyok” – Kína felé nyit az amerikai fiatalok új TikTok-trendje
Ahogy a világ két legnagyobb gazdasága közötti kapcsolatok egyre feszültebbé válnak, sok fiatal amerikai egyre inkább általuk kínainak tartott kulturális szokásokat kezd átvenni. A leglelkesebbek nevet is adtak a jelenségnek:
„Chinamaxxing”.
A kifejezés „-maxxing” utótagja internetes szleng, ami azt jelenti, valamibe teljes erőbedobással beleállni. A 444-en már beszámoltunk a külső megjelenést megszállottan optimalizáló „looksmaxxerekről, és a mozgalmat vezető Cavicularról – polgári nevén Braden Petersről –, aki látványosan megszállta az amerikai nyilvánosságot. A „Chinamaxxing” jelentheti például, hogy valaki jegeskávé helyett forró vizet iszik, papucsot hord a lakásban, tai chizik, almát főz gyümölcsteához, congee-t, vagyis kínai sós rizskását eszik reggelire, vagy hagyományos kínai bőrápolási rutinokat követ. A TikTokon és az Instagramon a felhasználók viccelődve azt mondják:
„Az életem egy nagyon kínai korszakában vagyok.”
A trendet olyan, a kínai diaszpórához tartozó influenszerek is felerősítették, mint Sherry Zhu, aki rendszeresen oszt meg gyógynövényes bőrápolási recepteket és tanácsokat arról, hogyan váljunk kínai „baddie”-vé (vagyis magabiztos, vonzó nővé). Ami kezdetben szűkebb életmódtartalom volt, az mára átterjedt celebek PR-akcióira is – például Timothée Chalamet csengtui pingpongozására – és a mainstream kulturális közbeszédbe.
A „Chinamaxxing” felemelkedése nem a semmiből jött. Ázsia már jó ideje erős kulturális hatást gyakorol a világra, gondoljunk csak a japáni és dél-koreai filmekre, képregényekre és zenékre. Most sokak szerint Kína a következő. Az elmúlt hónapokban kínai videójátékok, filmek, ruhák és internetes trendek is egyre nagyobb figyelmet kaptak a Nyugaton. Párizsi divathéten például kínai ihletésű ruhák és kiegészítők jelentek meg, a közösségi médiában pedig olyan tárgyak is trendivé váltak, mint a Labubuk vagy a hagyományos stílust idéző Adidas dzsekik.
Ennek adott egy löketet, hogy népszerű online tartalomgyártók, Hasan Piker és ISHOWSPEED tavaly Kínába utaztak, és több millió nézőnek közvetítették látogatásaikat olyan nagyvárosokból, mint Sanghaj és Csungking. A közvetítések rendkívül népszerűvé váltak mind az amerikai, mind a kínai közösségi médiában. Egy interjúban Piker generációs szempontból magyarázta Kína vonzerejét.
„Az élet évről évre egyre rosszabb. Megveszem az Applebee’s sajtos hamburgerét, amit bele lehet mártani egy olvadt sajttal teli tálba. De ezek az élvezetek nem elegendők ahhoz, hogy ne vegyem észre: itt nincsenek rendben a dolgok. Aztán megnyitom a TikTokot, és hirtelen látok egy videót Csungkingról. Mindenhol vonatok járnak, és ez egy lenyűgöző város”
– mondta.
Szakértők szerint a „Chinamaxxing” legalább annyira szól Amerikáról, mint Kínáról. A trend mögött ott van az amerikai társadalom elégedetlensége a politikai káosszal, a fegyveres erőszakkal, a faji feszültségekkel, a bevándorlási szigorításokkal, az egészségügyi rendszer válságával és általában azzal az érzéssel, hogy az Egyesült Államok elveszítette korábbi magabiztosságát és „menőségét”. A kínai tartalmak sok esetben nem önmagukban válnak vonzóvá, hanem azért, mert alternatívát mutatnak: gyorsvasutakat, sűrűn beépített, mégis működő városokat, technológiai modernitást, elektromos autókat és zöldenergiát.
Ugyanakkor a CNN cikke szerint a „Chinamaxxing” a legtöbbször inkább performatív, a többség ugyanis nem vállalkozik arra, hogy valóban megértse a kínai társadalom ellentmondásait: azt, hogy a látványos technológiai fejlődés mellett alacsonyabb bérek, politikai elnyomás, cenzúra, társadalmi egyenlőtlenségek és a mindennapi élet számos nehézsége ugyanúgy jelen vannak.
Közben a trend politikai vetületet is kapott. Piker kínai streamjeit támogatói azért dicsérték, mert közel hozta az átlagos kínai embereket, kritikusaik viszont azzal vádolták, hogy akarva-akaratlanul a kínai állam soft power érdekeit szolgálják, vagyis azt a törekvést, hogy az ország kulturális vonzerejét politikai befolyássá alakítsák. A kutatások szerint az amerikai közvélemény mélyen megosztott abban, hogyan viszonyuljon Kínához: vannak, akik elsősorban biztonságpolitikai, gazdasági és geopolitikai fenyegetést látnak Kínában, míg mások a mindennapi kultúra, az online tartalmak révén árnyaltabb képet alakítanak ki.
Shaoyu Yuan, a kínai soft powert kutató New York-i elemző szerint nem véletlen, hogy a „Chinamaxxing” a TikTokon virágzik. Bár a platform algoritmusa nem nyilvános, szerinte egyszerre több szinten is működhet: egyrészt gyengítheti az amerikai narratíva tekintélyét azáltal, hogy kiemeli az Egyesült Államok működési zavarait, másrészt vonzóbbnak mutathatja Kínát. Más megfigyelők szerint viszont a jelenséget nem érdemes ennyire stratégiai logikában olvasni. Yi-Ling Liu techújságíró úgy látja: a trend mélyebb belső szorongásokat tükröz, és elsősorban arról szól, hogy az amerikaiak máshogy néznek saját országukra.
A Washington Post szerint is árnyaltabb a kép a soft power szempontjából, az amerikaiak többsége ugyanis nem kezd el kínai filmeket nézni, nem a Kínai Kommunista Párt világnézetét veszi át, és nem tanul hagyományos kínai értékeket. Bár a fiatalabb generáció egy része nyitottabb a szocializmus iránt, az amerikaiak összességében ma sokkal bizalmatlanabbak a kommunizmussal szemben, mint egy évszázaddal ezelőtt.
A Chinamaxxing éppen azért működik jól mémként, mert Kína sok amerikai számára továbbra is idegen és távoli világ. Különösen beszédes, hogy a trend középpontjában a hagyományos kínai orvoslás áll: ez inkább az amerikaiak saját bizonytalanságairól szól, mint Kína kulturális hatásáról. A jelenség épp akkor erősödik, amikor az Egyesült Államokban terjednek az alternatív egészségmozgalmak, és csökken a bizalom a hivatalos egészségügy iránt. A TikTok – ahol a Chinamaxxing különösen népszerű – egyben az egészségkultúra központja is. Influenszerek különféle módszereket és termékeket ajánlanak, amelyek állítólag javítják az egészséget. A „kínaivá válás” itt inkább általános jólléti tanácsokat jelent, nem pedig nyelvtanulást vagy mélyebb kulturális megértést.
A lap szerint Chinamaxxing inkább azt mutatja, hogy Kína nem tud valódi kulturális vonzerőt kialakítani. Mivel a kínai kulturális termékek nem igazán váltak globálisan népszerűvé, a trend követői előbb-utóbb továbbállnak.
Emellett „Chinamaxxinget” sokan problematikusnak tartják. Cherie Wong hongkongi–kanadai aktivista bírálta a jelenséget, mert szerinte az néhány sztereotípiára egyszerűsíti le a kínai identitás rendkívül összetett valóságát. Arra figyelmeztetett, hogy miközben 2026-ban hirtelen „menő” lett kínainak lenni, sokan elfelejtik, hogy a kínai történelemhez traumák, politikai erőszak és elnyomás is hozzátartozik.
„Az én családom történetében »nagyon kínai korszak volt az«, amikor a nagyszüleim azt látták, hogy az összes tanárukat kivégzik, mert értelmiségiek voltak.”
Wong az NPR-nek azt mondta: attól tart, hogy még a jó szándékú, a kínai kultúra iránt őszintén érdeklődő influenszerek is könnyen a hivatalos állami narratívákat kezdhetik visszhangozni.
Ennek ellenére a jelenségnek lehetnek pozitív oldalai is. „A felszínes trendek néha a legkönnyebb belépési pontot jelentik, mert a kulturális rivalizálás és a geopolitikai verseny védekező pozícióba kényszeríti az embereket” – mondta az NPR-nek Yuan. „Az életmódtartalmak és mémek viszont csökkenthetik a feszültséget. Ez azért fontos, mert a párbeszéd általában nem egyetértéssel, hanem ismerősséggel kezdődik.” A hosszú ideje jelen lévő Kína-ellenesség és a geopolitikai feszültségek miatt nehéz megmondani, meddig tart a „Chinamaxxing”, és hogy valóban egy kínaiabb jövő jele-e. Az internetes trendek is gyorsan jönnek-mennek, mégis, rövid időre ezek egyfajta digitális hidat képezhetnek két, politikailag gyakran szemben álló világ között. (CNN, Washington Post, NPR)
