Olyan dühös lett egy férfi, amiért hajnalban nem jár a komp, hogy törni-zúzni kezdett
Rém kellemetlen lehet, ha az ember kompra szállna Szántódnál, de hiába, hiszen a komp nem jár. Ezzel a lehetetlen helyzettel szembesült tavaly augusztusban egy budapesti férfi, aki hajnali 4 óra körüli időben ittasan jelent meg átkelési céllal a révnél, ahol azzal szembesült, hogy ilyen korai időszakban nem jár a komp.
A férfi ekkor olyan indulatos lett, hogy addig feszegette a jegyértékesítő pavilon melletti átengedő sorompót, amíg azt sikerült letörnie, majd a törött sorompórúddal többször ráütött a másik sorompóra, ami szintén letörött.
Neki a 600 ezer forint értékű kárt okozó rongálás mellett lopás miatt is felelnie kell, mivel több mint 50.000 forint kárt okozva egy italautomatát is megrongált a kikötőben azért, hogy hozzájusson egy alig 800 forintba kerülő üdítőhöz. Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.