A vén csataló Orbán Viktor szerint az is siker lenne, ha hazajut az EU csúcsról
„Nem spekulálunk. Majd ha megjött az olaj, megoldódik a helyzet, addig nem” – kezdte Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs előtti doorstep sajtótájékoztatóját. (Emlékeztetőül: az olaj még nem jön, pedig már börleszkre hajazó tényfeltáró bizottság is volt Ukrajnában, Orbán legutóbb korábbi jóváhagyása ellenére megvétózta, ezzel újabb határt lépett át saját politikájában.) Arra a kérdésre, hogy milyen eredményt tekintene sikernek a találkozó után, az utcai harcos, vén csataló miniszterelnök azt mondta, hogy azt, ha hazajut.
A Magyar Péterrel való vita kapcsán annyit közölt az újságírókkal, hogy csak szuverén emberekkel vitatkozik.
Orbán szerint olaj világgazdasági válság fenyeget, am szerinte Európát érintheti a legsúlyosabban, ezt kell kivédeni. Magyarországnak megvannak a saját nemzeti eszközei, „de nekünk európai megoldásra is szükségünk van”.
Orbán újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a találkozó előzetes napirendjén nincs ott a Barátság kőolajvezeték újraindítása, de előkerülhet, bár ő „nem remél semmit a brüsszeliektől”, ezt a problémát „nekünk, magyaroknak kell megoldani”, Brüsszel „valójában összejátszik az ukránokkal, az ukránok oldalán áll Brüsszel, akármit is mondanak, az egy színjáték”. „Az olajblokádot nekünk kell letörnünk saját erőből, de erre meg is van a haditervünk”. Egy külföldi újságíró kérdésére megismételte, hogy addig nem fog támogatni semmilyen Ukrajnának kedvező döntést, amíg Magyarország nem kapja meg az olajat az ukránoktól.
Az RTL megkérdezte Orbánt, vizsgálja-e pártelnökként a Tisza március 15-i menetén kifeszített ukrán zászló ügyét (amit a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség három munkatársa koordinált): „Nem vizsgálok semmi ilyet, mert a kérdést is nevetségesnek tartom”, majd erról kezdett el értekezni váratlanul magasba csúszó hangon, hogy a Tisza EP-képviselői ukránpártiak.