azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Felmondott Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki korábban Rétvári államtitkár posztja miatt kapott fegyelmit

4 megtekintés
444
rendőrség rétvári bence Gyorskocsi utcai fogda felmondás kdnp Laponyi Zsolt fegyelmi eljárás Sziklai Tamás belföld
Blurred placeholder

Azonnali hatállyal felmondott Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki arról lett ismert, hogy kifogásolta Rétvári Bence Facebook-posztját, amiben ő és a társai szerepeltek a hozzájárulásuk nélkül egy fotón, amin egy KDNP-s logó is helyet kapott.

Laponyi bejegyzésben kérte Rétváritól a kép eltávolítását, mivel azt a tudta és beleegyezése nélkül használták fel, és utólag helyezték el rajta a feliratot. Ennek az lett a vége, hogy fegyelmi eljárást indított a rendőrség az őrmester ellen, ugyanis nem a hivatalos úton jelezte panaszát, majd tavaly júniusban megállapították, hogy fegyelmi vétséget követett el.

„Bár megállapították, hogy normát sértett, amely veszélyeztette az állomány fegyelmi szintjét, de ez olyan minimális mértékű jogsértés volt, olyan minimális kárt okozott, hogy semmilyen büntetést, szaknyelven fenyítést nem szabtak ki. Ha elfogadjuk, hogy fegyelmi vétséget követett el, akkor ennél enyhébb döntés nem születhetett volna” – mondta akkor Tarn Dániel, Laponyi ügyvédje.

Az ügy azonban nem ült el, Laponyi hétfőn este egy videót tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy 2025. április 24., a rendőrség napja számára nem ünnepnap lett, hanem egy folyamat kezdete. A volt rendőr szerint ez a folyamat világossá tette számára, hogy „a rendszerben uralkodó lojalitás sokszor fontosabb, mint az igazság”.

„A büntetésemként meghatározott Gyorskocsi utcai fogdába zárásom oly mértékben ellehetetlenítette az egyenruhában történő közterületi feladatellátásomat, hogy 2026. március 9-én 23 óra 12 perckor ügyvédeim és egyben barátaim segítségével […] beadtam az azonnali hatályú lemondásomat” – mondta Laponyi.

A 444 megkereste Laponyi másik ügyvédjét, Sziklai Tamást, hogy megtudjuk, mi vezetett a felmondáshoz. Elmondása szerint Laponyi a rétváris ügy óta folyamatosan úgy érezte, hogy szívatják a munkahelyén. A korábbi szerepléseit lemondták (ő volt a toborzó videók arca), folyamatos konfliktus volt közte és a munkáltatója között. Úgy érezte, olyan munkákat kap, amelyekkel büntetni akarják. Ilyen volt az, amikor áthelyezték a Gyorskocsi utcai fogdába.

Sziklai Laponyitól úgy tudja, hogy ide azokat rakják szolgálatot teljesíteni, akiket büntetni akarnak, ugyanis a fogdában nagyon rigid szabályok uralkodnak, nem kellemes ott dolgozni. Az ott dolgozó rendőrök például nem vihetnek be telefont, nem állhatnak szóba senkivel, és 20 percenként ellenőrizniük kell a fogvatartottakat, hogy nem lettek-e öngyilkosok.

Sziklai elmondása szerint Laponyi az átvezénylése után azonnal jelezte ügyvédeinek, hogy fel szeretne mondani. Végül a felmondásában az alábbi paragrafusra hivatkoztak:

„Ha a szolgálati elöljárója részéről a hivatásos állomány tagját a törvényben meghatározott jogaiban vagy emberi méltóságában olyan súlyos sérelem érte, amely miatt szolgálati viszonyának fenntartása nem várható el tőle, az arra okot adó körülmény megjelölésével azonnali hatályú lemondással élhet. A szolgálati viszony megszűnése az azonnali hatályú lemondás bejelentését követő napon hatályba lép.”