azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Januárban majdnem kétszer annyian haltak meg, mint ahányan születtek

7 megtekintés
444
népmozgalom statisztika születésszám demográfia halálozások száma ksh belföld
Blurred placeholder

Az előzetes adatok szerint idén januárban 12 061 fő halt meg, míg a születések száma 6216 volt, közölte pénteken a KSH. Januárban még sosem született olyan kevés gyerek, mint idén: tavaly januárhoz képest 2,8 százalékkal csökkent a születések száma, három év alatt, 2023 januárjához képest pedig csaknem 20 százalékos volt a születésszám csökkenése.

A halálozások száma is mérséklődött, méghozzá igen jelentősen, hiszen 7,4 százalékkal kevesebb haltak meg, mint tavaly januárban, bár egy év után ismét 12 ezer fölé emelkedett ez a szám. Így idén januárra is igaz, ami a tavalyira: csaknem kétszer annyian hunytak el, mint ahány születés volt.

A természetes népességfogyás a KSH előzetes adatai szerint 5845 fő volt. Ez, a jelentősen mérséklődő halálozási mutatók miatt kedvezőbb érték a tavalyinál, akkor csaknem 6500-zal csökkent a magyarországi népesség egyetlen hónap alatt. Az ezer lakosra jutó természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 7,3 főre csökkent.

Az úgynevezett teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,34, ami elmarad a tavaly januáritól (akkor 1,35 volt), de magasabb a múlt évi 1,31-nél. Persze így is drámaian elmarad a 2,1-es értéktől – ahhoz, hogy egy társadalom népessége bevándorlás nélkül fenntartható legyen, ezt a szintet kellene elérni.

A házasságkötések száma januárban 31 százalékkal emelkedett. Januárban azonban nem az a tipikus házasodós hónap, így ez csak annyit jelent, hogy a tavalyi 497-tel több pár házasodott meg.

A statisztikai hivatal a 2022-es népszámlálás adataiból továbbszámított adatai szerint idén január elsején az ország népessége 9 489 000 volt, ami nagyjából ötvenezerrel, körülbelül fél százalékkal kisebb a 2025. január 1-jei számított adatnál. Az idei évkezdés alapján nem ördöngösség megjósolni, hogy az év második felére már közelebb lesz Magyarország népessége a 9,4 millióhoz, mint a kilenc és félmillióhoz.

Kapcsolódó cikkek