Kiléphetünk abból a stabil éghajlati korszakból, amiben az emberi civilizáció kialakult

Az emberi civilizáció az elmúlt 11 ezer év során egy viszonylag stabil éghajlati időszakban, a holocénben alakult ki. Ekkor jöhetett létre a mezőgazdaság és a városi élet, egy relatíve szűk hőmérsékleti tartományon belül.

Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói egy frissen megjelent tanulmányt értelmeznek, és levonják a következtetéseket: elhagytuk ezt a kényelmes, stabil tartományt, és olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a bolygó sok millió éve nem tapasztalt.­ A Másfélfokon megjelent írás szerint a klímaváltozás hatására kiléphetünk abból a stabil éghajlati korszakból, amelyben az emberi civilizáció kialakult.

Nem arról van szó, hogy „melegebb lesz, de volt már ilyen”. Hanem arról, hogy kilépünk abból a klimatikus tartományból, amelyre a mezőgazdaság, az infrastruktúra és az ökoszisztémánk is alapszik.

A gyorsuló felmelegedés miatt a 1,5 °C tartós átlépése már három éven belül bekövetkezhet. Különösen aggasztó, hogy a melegedés üteme folyamatosan nő: a modern műszerekkel mért idősorban megjelenő tartós melegedés kezdetétől, 1970-től 0,19 °C/évtized volt, az elmúlt tíz évben 0,41 °C/évtized körülire nőtt.

A klímamodellezők jól tudják, hogy a modellek nem riogatnak, hanem az éghajlati rendszert irányító fizikai folyamatokat igyekeznek leírni. Ha a valóságban a Föld gyorsabban melegszik, mint amit az eddigi modellek jeleztek, az nem a tudomány cáfolata, hanem annak jele, hogy bizonyos visszacsatolásokat – például a levegőminőség-javuláshoz, azaz az aeroszolcsökkenéshez kötődőket – eddig alábecsültek.

Az éghajlati rendszert a visszacsatolások szabályozzák. Az erősítő visszacsatolások – például a jégtakaró csökkenése miatti sötétedő földfelszín, az állandóan fagyos terület kiolvadása, az erdők pusztulása miatt gyengülő szénelnyelés – mind növelik a melegedést. Mindezek mellett a legfontosabb, hogy a légköri vízgőzmennyiség növekedése is tovább növeli az üvegházhatást. Ha az erősítő visszacsatolások nagyobbak lesznek a csillapító hatású folyamatoknál (amilyen például a Föld természetes hosszúhullámú kisugárzása, amellyel energiát ad le a világűr felé, vagyis hűti a Földet), akkor egy folyamatos melegedés jön létre, mely önfenntartóvá válik, egészen addig, míg a forró Föld egyensúlyához jutunk.

A billenőpontok aktiválódása bizonytalan, de a legtöbbjük tovább gyorsítja a felmelegedést, és egyesek már a globális átlaghőmérséklet 1,5-2 °C-os növekedésénél bekapcsolódhatnak. A jelenleg már folyamatban lévő kibocsátás-csökkentő konkrét intézkedések még mindig 2,5-3 °C-os melegedést jelentenének 2100-ra, ami már több billenőpont kockázati tartományába esik.

A grönlandi jégtakaró, Nyugat-Antarktisz jege, valamint az állandóan fagyos talaj olvadása a legvalószínűbb billenőpont, mely a 1,5 °C melegedés esetén várhatóan bekövetkezik. Az észak-atlanti áramlási rendszer összeomlása (melynek része a Golf-áramlat) tekinthető a legbizonytalanabbnak: globális hatása hűtő és melegítő is lehet, továbbá a bekövetkezéséhez kapcsolható globális felmelegedés 1,5-7,5 °C között mozog, de ezen belül leginkább a 3-4 °C körüli klímaváltozás esetén kell számítanunk rá. Kevés ellentétes hatású folyamatot találunk. Példaként említhetjük a Grönland körüli áramlatokat, vagy a tajga déli határához közeli erdők pusztulását, amely hűthet ugyan, de a tajga övezet északra tolódása melegíti majd a bolygót.

Az összegzés szerint a kérdés most már nem is az, hogy 2100-ban pontosan hány fok lesz, hanem az, hogy elköteleződünk-e egy sok évszázados, magasabb hőmérsékletű egyensúlyi állapot mellett, amelyről utódaink száz év múlva már nem tudnak majd letérni. Éppen ezért hatalmas felelősség hárul a jelenlegi döntéshozókra, a nagy nemzetközi cégekre és a társadalom egészére is globális, regionális és lokális szinten egyaránt.