azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Kamatot csökkentett a jegybank

5 megtekintés
444
infláció alapkamat jegybank kamatcsökkentés monetáris tanács gazdaság
Blurred placeholder

A jegybank monetáris tanácsa közel másfél év után nyúlt az alapkamathoz, és az eddigi 6,5 százalékos szintről minimálisan, 0,25 százalékponttal 6,25 százalékra csökkentette azt. Legutóbb 2024 szeptemberében változott a kamatszint, ami legutóbb 2022 májusában volt a mostaninál alacsonyabban.

A lépés megfelelt az előzetes várakozásoknak, és összhangban van a jegybank már december óta folyó kommunikációjával. A decemberi infláció még a vártnál magasabb volt, a januári viszont nagyon kedvezően alakult, mindössze 2,1 százalékos volt, így általános várakozás volt, hogy megkezdődik a kamatcsökkentés.

A forint árfolyamát nem befolyásolta érdemben a lépés, az euró ára egész nap szűk sávban, 378,6-379,6 forint között váltakozott, és a monetáris tanács döntésének bejelentése után sem lépett ki ebből a sávból. Ez is jelzi, hogy a piaci várakozásokkal megegyező döntés született.

Varga Mihály elnöksége idején ez volt az első kamatvágás, amit sok elemző szerint már márciusban újabb követhet (az MNB akkor mutatja be a friss Inflációs jelentését is). Az általános várakozások szerint utána pár hónap szünet jöhet a választások és az azt követő esetleges piaci turbulenciák miatt, majd ősszel még egy vagy két lépésben tovább csökkenhet a kamatszint.

Kapcsolódó cikkek