Már több mint ötszáz pszichiáter követeli Ézsi Robin kirúgását
Mostanra 509 pszichiáter írta alá a Magyar Orvosi Kamarának azt a szolidaritási nyilatkozatát, amely az ország legfontosabb magyar pszichiátriai centrumánál, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben kialakult helyzettel foglalkozik, írja a Telex. A MOK szerint ez azt jelenti, hogy „a magyar lakosság pszichiátriai ellátását végző orvosok jelentős része” már kifejezte támogatásáról a kezdeményezésüket, amelynek egyik célja a mostani főigazgató, Ézsi Robin leváltása, miután a vezetése alatt tömegesen mondtak fel szakorvosok az intézményben.
A nyilatkozat szerint az aláírók támogatják a kamara által megfogalmazott három legfontosabb szakpolitikai elvárást:
- az OPAI élére a szakmából érkező megbízott főigazgató kinevezését,
- a szakorvosi jelenlét biztosítását valamennyi pszichiátriai ügyeleten,
- valamint a budapesti pszichiátriai ellátórendszer strukturális és infrastrukturális megerősítését.
A MOK által kezdeményezett nyilatkozat-aláírási akció előzménye, hogy január végén kiderült: két év alatt 15 magasan kvalifikált pszichiáter szakorvos mondott fel a Nyírőben, ahol így kritikus orvoshiány alakult ki. Az emiatt petícióban tiltakozó negyven orvos jelezte, hogy egyes osztályokon nem teljesülnek a biztonságos betegellátás feltételei, valamint bejelentették, hogy az intézményben kialakult helyzetben március 31-i hatállyal megszüntetik az önként vállalt többletmunkát az ügyeleti ellátásban.
A 15 szakorvos Ézsi Robin 2024 elején kezdődő főigazgatósága alatt hagyta ott az intézményt. Ézsi egyébként a kinevezése előtt üzemorvos volt, míg előtte az asztrológiát és mágiát oktató Nimród Életbölcseleti Akadémiát vezette. A még a kórházban dolgozó 40 orvos által januárban készített petíció szerint a szakorvosok felmondások fő okai között a túlzott munkaterhelés, a romló munkakörülmények és a toxikussá vált munkahelyi légkör szerepelt, amikért az aláírók az intézmény vezetését tették felelőssé.