Magyar Péter: Nem a fideszesek változtak, az aljas, hazug hatalom hagyta el őket és magára az országot
Abonyban, Pécelen, Albertirsán és Gödöllőn folytatódott Magyar Péter országjárása vasárnap. Albertirsán arról beszélt, ahhoz, hogy akkora győzelmet arassanak, ami a Holdról, de Moszkvából mindenképpen látszik, mindenki segítségére szükség van, ezért arra buzdította támogatóit, hogy jelentkezzenek önkéntesnek vagy sziget tagnak.
A választási győzelem után induló országépítésben a fideszesekre is szükség van – mondta Magyar. Szerinte a nemzeti minimumban – mint a gyermekvédelem, az elesettek segítse, az idősek, a gazdák és a kkv-k támogatása, a közpénz védelme – a még meglévő Fidesz-szavazók is egyetértenek. Arról beszélt, hogy ők „nem az aljas, korrupt hatalomra, a hazug propagandára, az egészségügy tönkretételére, az oktatás szétzilálására és a kigyulladó vonatokra szavaztak”, „nem ők változtak, hanem az aljas, hazug hatalom hagyta el őket és hagyta magára az országot”.
Magyar azzal folytatta, hogy ha a Tisza nyer, akkor sem lesz kolbászból a kerítés, nem oldódik meg minden probléma az egészégügyben, de azt ígérte, minden család azt érzi majd, hogy előrébb jutott, a költségvetésbe befolyó szja- és áfabevételeket pedig arra költik, amire az emberek befizetik azt: béremelésre, fejlesztésre, támogatásokra. Azt ígérte, hogy a tiszás képviselők nem szavazógombok lesznek, hanem a körzetükért fognak kiállni, és a választás után is járják majd az országot. „Nem leszünk hibátlanok, de igyekszünk korrigálni és meghallgatni a kéréseket” – mondta Magyar.
Pest megyében és Budapesten biztosra veszi a győzelmet, de szerinte a Tisza mind a 106 választókerületben eséllyel indul. Arról beszélt, hogy a jelenlegi felméréseik szerint 106 körzetből 50-ben meggyőző a fölényük, 30-ban a hibahatár környékén vagy azon túl vezetnek, a fennmaradó 26 körzetben fej-fej mellett állnak (Orbán Viktor szerint a Fidesz vezet, bár öt hónap alatt sokat gyengültek).
Magyar szerint óriási eredmény, hogy mindenhol nyílt a verseny. Beszélt arról is, hogy a Tiszán és a Fideszen kívül más nem tudta összegyűjteni első nap a szükséges aláírásokat, bár szerinte a Fidesz besegít majd a szatellit pártoknak, hogy megossza a kormány- és rendszerváltást akarókat. A Tisza elnöke szerint április 12. népszavazás lesz, és vagy megy, vagy marad Orbán Viktor „korrupt és hazug rendszere”. Szerinte aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán hatalomban tartását támogatja.

Tisztában van vele, hogy a Tisza nem fedi le a teljes társadalmat, de most sorsdöntő választás lesz – mondta Magyar. Ahhoz, hogy Magyarország plurális demokrácia és egy európai ország legyen, az Orbán-rendszernek mennie kell. A választás után lehet beszélni új választási rendszerről, és megtesznek mindent azért, hogy mindenki megtalálja a képviseletét.
A Fidesz jelöltjét, Feldman Lászlót is megsorozta olyan kérdésekkel, amivel az elmúlt időszak botrányait elevenítette fel: a 3 ezer állami gondozásban élő gyerek bántalmazását, az MNB „kirablását”, a propagandára költött százmilliárdokat, a bezárt kórházi osztályokat, a Samsung-szennyezést kérte számon.
Ezek után a Tisza választási programjának főbb elemeit ismertette. Többek között arról beszélt, Orbán Viktor azért nem támogatja a vagyonadót, mert az az apját, a vejeit, a gyerekeit és a testvéreit is érintené. Azt mondta, a müncheni biztonságpolitikai fórumon négy dolgot ígért meg az uniós vezetőknek az uniós forrásokért cserébe: az ország a korrupcióellenes lépések keretében csatlakozik az európai ügyészséghez, visszaállítja az igazságszolgáltatás függetlenségét, a sajtószabadságot és az egyetemek autonómiáját.
Percekig bírálta Lázár Jánost, majd arról beszélt, a választási kampányban minden trükkre fel kell készülni. Vas 02-ben például egy Tisza Péter, Somogy 01-ben egy Magyar Péter nevű jelölt indul a Tisza jelöltje ellen a választáson.
Magyar szerint hiába gondolja a Fidesz, nem lehet félrevezetni az embereket. A beszéde végén mozgósított a március 15-i nemzeti menetre. Arra számít, hogy a Hősök terétől a Deák térig végig áll majd a tömeg.