Az Egyesült Államok izraeli nagykövete egyszerre borította ki a közel-keleti országok nagy részét
Arab és iszlám országok közösen ítélték el az Egyesült Államok izraeli nagykövetének, Mike Huckabee-nek a kijelentéseit, amelyekben arra utalt, hogy Izraelnek bibliai joga van a Közel-Kelet egy jókora területére.
Huckabeet, a volt baptista lelkész és elkötelezett Izrael-párti politikust Tucker Carlson podcastjában kérdezte egy bibliai vers értelmezéséről, amelynek olyan értelmezése is van, hogy Izrael jogosult a(z Egyiptomban folyó) Nílus és a (Szíriában és Irakban folyó) Eufrátesz közötti földterületre. Válaszában Huckabee azt mondta: „Az is rendben lenne, ha mindent elfoglalnának.” Amikor Carlson tovább faggatta, hozzátette, hogy Izrael „nem akarja az egészet elfoglalni”, és úgy fogalmazott: „Ez túlzó kijelentés volt.”
Vasárnap több mint egy tucat arab és iszlám kormány három regionális szervezettel kiegészülve közös nyilatkozatot adott ki, amelyben „veszélyesnek és uszítónak” nevezték az amerikai diplomata megjegyzéseit. Korábban több arab állam külön-külön is elítélte Huckabee szavait.
Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma által közzétett nyilatkozatot az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, Pakisztán, Törökország, Szaúd-Arábia, Katar, Kuvait, Omán, Bahrein, Libanon, Szíria és Palesztina, valamint az Iszlám Együttműködés Szervezete, az Arab Liga és az Öböl-menti Együttműködési Tanács írta alá. A közlemény szerint a nagykövet kijelentései ellentétesek az ENSZ Alapokmányával, valamint azokkal az erőfeszítésekkel, amelyek a gázai háború eszkalációjának megfékezését és az átfogó politikai rendezés megteremtését célozzák.
Szombaton Huckabee két bejegyzést tett közzé az X-en, amelyekben az interjú során érintett más témákkal kapcsolatban pontosította álláspontját, de a bibliai verssel kapcsolatos megjegyzésére nem tért ki. Az izraeli parlament elnöke, Amir Ohana az X-en méltatta Huckabee általános, Izrael-párti hozzáállását az interjúban, és Tucker Carlsont viszont hamis állításokkal és manipulációkkal vádolta meg. (Guardian)