A világ egyik legjobb műkorcsolyázója a saját összeomlását korcsolyázta el a téli olimpia gálaműsorán
A ma záruló téli olimpia egyik legnagyobb drámája a 21 éves amerikai műkorcsoláyzó, Ilia Malinin története volt. Malinin úgy érkezett Milánóba, mint az egyik legnagyobb esélyes – nemcsak a műkorcsolyázók mezőnyében, hanem szinte az egész olimpia egyik biztos pontjaként és legnagyobb sztárjaként kezelték, akinek sokan már szinte előre a nyakába akasztották az aranyérmet. Több mint két veretlen szezonon volt túl, kétszeres világbajnokként, és az Egyesült Államok csapatával megszerzett arannyal a nyakában, egy erős rövidprogram után szinte biztosra vették, hogy ő lesz a férfi műkorcsolya egyéni olimpiai bajnoka. Nem lett.
A döntő drámai fordulatot hozott: Malinin teljeses szétesett, kétszer is elesett, és a tervezett hét négyfordulatos ugrásból mindössze hármat tudott tisztán megcsinálni, végül a nyolcadik helyen végzett. Később maga is elismerte, hogy az olimpiai elvárások súlya alatt roppant meg. A hivatalos versenyek vége után rendezett gálaműsorra azonban meghívták, ahol már hiba nélkül, négyfordulatos ugrással és a védjegyévé vált hátraszaltóval korcsolyázta el a saját történetét.
Malinin az amerikai rapper, NF Fear (Félelem) című számára korcsolyázott egy nyers, a mentális küzdelmekről és az irányítás elvesztésének érzéséről szóló dalra. A programot már előre beharangozta, amikor Instagram-bejegyzésben az „elkerülhetetlen összeomlásról" írt, amely akkor következik be, amikor valaki olyan hatalmas nyomás alatt áll, mint ő a verseny előtt. (via Eurosport)