Gera Dániel azért szerződött éppen most Iránba, mert szeretett volna 100 ezer néző előtt futballozni
„Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozhassak, és szabad lélek vagyok: kíváncsi voltam erre a világra, csak több leszek azáltal, hogy itt érnek új élmények” – mondta a Nemzeti Sportnak Gera Dániel négyszeres válogatott futballista, aki némiképp meglepő módon a januári, több ezer halálos áldozat árán levert zavargások idején szerződött az iráni Perszepolisz csapatába az NB I-ből.
Gera arról is beszélt, hogy, „a Perszepolisz kétszer játszott az ázsiai Bajnokok Ligája döntőjében, 2018-ban a teheráni visszavágón százezer ember előtt lépett pályára, de a bajnoki rangadókon sem ritka a hatvan-hetvenezer néző. Ha elkészül a saját stadionunk, és megnyitják a kapukat, hamarosan átélhetem, milyen élmény ennyi ember előtt futballozni.”
A magyar futballista két meccset már letudott, az egyiket elveszítette a csapata, a másikat megnyerte, jelenleg a második helyen áll a bajnokságban.
„A Perszepolisz azzal keresett meg, hogy szeretne bajnok lenni, szinte mindegyik mérkőzést uralja, birtokolja a labdát, és olyan jobbhátvédet keres, aki felzárkózik az akciókhoz, be tud kapcsolódni a játékba, várhatók tőle beadások” – mondta még Gera, akit meglepett a játék intenzitása.
A 100 ezer nézős meccsekkel kapcsolatban azonban egyelőre van egy kisebb probléma: „Egyelőre ismerkedem Teheránnal, szép város, vannak elegáns kávézók, igaz, errefelé inkább teáznak az emberek. Nyugodt, normális hétköznapjait éli a város, de egyelőre zárt kapusak a meccsek.”
Egyre súlyosabb az iráni válság, a Forradalmi Gárda elfogott két tankert a Perzsa-öbölben, írtuk legutóbb az országban kialakult helyzetről. Az iráni külügyminiszter szerint ugyanakkor az amerikaikkal elindított tárgyalások bizakodásra adnak okot.