Soha embernek nem volt még akkora vagyona, mint most Elon Musknak
Miután a rakétagyártással foglalkozó cége, a SpaceX felvásárolta a résztulajdonában álló, mesterséges intelligenciával és közösségi médiával (X, azaz egykori Twitter) foglalkozó cégét, az xAI-t, Elon Musk lett az első ember a történelemben, akinek a vagyona átlépte a 800 milliárd dollárt. A Forbes szerint az üzlet 84 milliárddal növelte az üzletember vagyonát, ami a lap szerint most nagyjából 852 milliárd dollár. Átszámolva ez 274 770 milliárd forint, ami több mint három év magyar GDP-jének felel meg.
A felvásárlással létrejött óriásvállalat piaci értékét a Forbes 1250 milliárd dollárra becsüli. Szintén átváltva: ez több mint 400 ezermilliárd forintnak felel meg. Az egyesült cégben Musknak 43 százalékos részesedése van. Négy hónap alatt négy vagyonosodási rekordot döntött meg: 2025 októberében először lett 500 milliárd dolláros vagyona, decemberben pedig néhány napon belül a 600 és a 700 milliárdos határt is átlépte. Mostanra már 578 milliárd dollárral gazdagabb, mint a második legvagyonosabb ember, a Google-alapító Larry Page.
Kevesebb, mint egy éven belül ez volt a második alkalom, amikor Musk két vállalata egyesült. Tavaly márciusban Musk a mesterséges intelligenciával foglalkozó xAI cégét és az X-et gyúrta egybe egy olyan üzletben, amelyben az xAI-t 80 milliárd dollárra, az X-et pedig 33 milliárd dollárra értékelték.