A Fidesznek életbevágó lenne nyerni Balmazújvárosban
- Időközi választás lesz vasárnap az egyik balmazújvárosi választókerületben.
- Ha nyer a Fidesz, akkor újra határozatképes lehet a képviselő-testület.
- Az ellenzéki volt polgármester szerint, bár volt olyan Tisza-sziget, amelyik a jelöltjüket támogatja, ők nem tiszások, csak szimpatizánsok, mint mindenki, aki változást szeretne.
Egy akkora város, mint a 17 ezres Balmazújváros politikai csatározásai viszonylag ritkán kerülnek be az országos hírekbe. Az ilyen ritka alkalmak egyike volt az, amikor a Hortobágy partján fekvő kisváros 856 iskolása és 612 óvodása és bölcsődése maradt egyik napról a másokra menzakoszt nélkül. Már ez is hírértékű volt, az meg pláne, hogy a balmazújvárosi gyerekek segítségére a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet sietett. Vagyis börtönkosztot kapott a közel ezerötszáz gyerek.
Az első napi menü így nézett ki: reggelire, tízóraira és uzsonnára friss pékáru és gyümölcs került az asztalokra, míg ebédre többek között húslevest, sárgaborsó főzeléket, sertés pörköltet, tejberizst vagy éppen natúr csirkeszeletet fogyaszthattak a gyerekek.
És mi köze van ennek a mostani időközi választáshoz a hetes választókerületben? A 2024. júniusi önkormányzati választás után patthelyzet alakult ki. A Fidesznek és a Közösen Balmazújvárosért Egyesületnek (KBE) is hat-hat képviselője volt. A viszony a két politikai oldal között annyira megromlott, hogy az ellenzékiek kivonultak a közgyűlésről, ami így határozatképtelenné vált.
A mostani időközi választás tétje hatalmas: ha Nagy Zoltán, a Fidesz jelöltje nyer, akkor a 12 tagú testület határozatképessé válik. Ha ellenfele, Molnár Péter (KBE) nyer, akkor marad minden a régiben, vagyis nem oldódik meg semmi. (A harmadik induló a független Béresné Lőrincz Erzsébet.) A választást ugyanis azért kellett kiírni, mert Demeter Pál, a 7-es választókerület képviselője élethelyzet-változásra hivatkozva lemondott. Demeter amúgy a most újra induló Nagy Zoltánt verte mindössze négy szavazattal.
Lett egy kis gikszer
Balmazújváros politikai élete 2018-ig pont úgy haladt, ahogy egy fideszes térségben haladnia kellett. A 2006-os polgármester-választást Gyurcsány őszödi beszédének árnyékában Tiba István nyerte, aki a választókerület országgyűlési képviselője is volt. Az aranyidőknek 2014-ben lett vége, amikor az álláshalmozó fideszeseknek dönteniük kellett: polgármesterek vagy országgyűlési képviselők lesznek-e inkább. Tiba az utóbbit választotta, így kellett egy jelölt, aki a független, a Fidesz és az MSZP által is támogatott Veres Margit lett. Csakhogy lett egy kis gikszer. Hivatali vesztegetés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélték jogerősen a polgármestert, aki a vádirat szerint még jegyzőként megígérte egy beruházónak, hogy mindent megtesz az állami támogatás megszerzéséért, aki cserébe pénzt és autót ígért. Amíg a kegyelmi kérvénye elbírálására várt, addig Kövér László házelnökkel is kirándulgatott Erdélyben, több milliós uniós támogatást is kapott gazdálkodóként.
Veres lemondása után a 2018-as időközi választást nagy meglepetésre Hegedüs Péter összellenzéki jelölt nyerte, majd ezt megismételte 2019-ben is. Nem tagadta, miért is tagadta volna, hogy a hódmezővásárhelyi meglepetésgyőztes polgármester, Márki-Zay Péter kampánymódszereit követte. A mostani képviselőtestületi csatározásoknak már a 2019-24-es ciklusban is megvolt a maguk előzménye. Egy költségvetési módosítás és zárszámadás elfogadását a fideszes oldal akadályozta, ezért veszélybe került több száz városi dolgozó bére.
A közben a miniszterelnök-jelölti posztot is megjáró vásárhelyi polgármesterrel ellentétben Hegedüs 2024-ben már nem tudott nyerni. A fideszes Varga Marina közel 5 százalékpontot rávert Hegedüsre.
Ahogy akkoriban Hegedüsék azt állították, hogy a fideszesek meg akarják őket buktatni, most a fideszesek mondják, hogy az ellenzék célja a Fidesz bukása.
Márki-Zay is kampányol
Ilyen szempontból szinte mindegy is, hogy ki a jelölt, és mivel kampányol. A fideszes Nagy Zoltán kampányát jellemzően Varga Marina Facebook-oldalán tolják. A polgármester a lemenő napfényben Nagy Zoltán szórólapjával, a frissen kihelyezett plakátjával, majd a frissen megrongált plakátjával, a Veres Péter emlékházzal, aminek nádtetejét Nagy Zoltán és csapata újította fel. (Nagy egy tetőfedéssel foglalkozó cég ügyvezetője.) Szórólapján felsorol helyi, bánlaki ügyeket: a csapadékvízelvezető-hálózat rendbehozatala, a Deli Mátyás utca aszfaltozása, a közterületek tisztítása.
Érthető okokból a KBE-s Molnár Péter kampányának középpontjában sem a hetes választókerület ügyes-bajos dolgai állnak. Pénteken a balmazújvárosi ellenzéki körökben nagy becsben tartott Márki-Zay Pétert látja vendégül, Hadházy Ákost is meghívta, de az a rendezvény betegség miatt elmaradt. Mielőtt jelölt lett volna, elég durván, személyeskedőn odaszólt Varga Marina polgármesternek: „Miszisz polginak fontosabb volt zsolti bácsikkal vonulni, mint megtartani a városi ünnepségen a beszédét.” Vagy: „Máris megnyugodtam... miszisz polgi részt vesz az agymosottak és gyermekbántalmazókat védő emberekkel a békemeneten... anyaként.” A városban megjelenő tiszás szórólapok terjesztőinek megköszönte a munkáját. „Újra elhiszem, hogy van remény” – írta. A balmazújvárosi Esély Tisza Sziget egyenesen Molnárt ajánlotta a bánlakiak figyelmébe.
Molnár amúgy 2024-ben egy másik választókerületben indult, és vesztett 10 százalékponttal a fideszes jelölttel szemben.

Nem tiszások
„Ha vasárnap a fideszes jelölt nyer, és megszerzi az abszolút többséget, akkor a Fidesz azt csinál a városban, amit akar – mondta lapunknak Hegedüs Péter, a helyi ellenzéket vezető volt polgármester. – Kinevezhet főállású polgármestert kétmillió forint fizetésért, saját kivitelezőt hozhat a városi projektekhez.”
Hegedüs szerint a testület jelenlg is működőképes, az ellenzék ugyanis megszavaz mindent, ami a város működőképességéhez kell, ezért van például költségvetés is. Ezzel együtt az üléseken nem vesznek részt. A támadások miatt 38 ezer forintos tiszteletdíjukat jótékony célokra ajánlották fel.
„Többször javasoltuk már, hogy oszlassák fel a testületet, csak nem merik bevállalni” – mondta Hegedüs.
Megkérdeztük, hogy milyen a KBE viszonya a Tiszához, lehet-e azt írni, hogy ez egy előrehozott Fidesz-Tisza meccs lesz. „Civilek vagyunk, nem vagyunk Tisza-tagok – mondta. – Az más kérdés, hogy aki Magyarországon jelenleg változást szeretne, mindenképpen Tisza-szimpatizáns. Segítőink között vannak olyan, akik tagjai valamelyik Tisza-szigetnek.”

A bánlaki választókerület sajátosságairól azt mondta, hogy a városrész a középosztály által lakott, egyre több fiatal is ide költözik. „A szavazatvásárlás itt nem működik, de Kubatov-lista az van” – mondta.
Kerestük Varga Marina polgármestert is, egyelőre nem reagált megkeresésünkre. Ha válaszolna, befrissítjük cikkünket.
Bármi lehet
Balmazújváros a hajdúböszörményi választókerület része. Se a Fidesz, se a Tisza jelöltjének nincs direkt balmazújvárosi kötődése. A fideszes Papp Zsoltnak hajdúböszörményi se nagyon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, előtte debreceni munkahelyei voltak. A Fidesznek mintha nem sikerült volna itt megtalálni a tuti jelöltet, a 2002 óta megszakítás nélkül országgyűlési képviselő Tiba Zsolt utódját. A tiszás Göröghné Bocskai Éva polgármester Hajdúböszörményben, nagy meglepetésre győzte le a fideszes jelöltet az örök jobboldali városban 2024-ben.
Választási erősorrendünkben inkább fideszesnek jellemeztük a választókörzetet.