Bolondnak érzi magát Fico tanácsadója, aki máris belebukott az Epstein-ügybe
„Bolondnak érzem magam” – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök volt főtanácsadója, akinek szombaton le kellett mondania, miután nyilvánosságra került a Jeffrey Epsteinnel folytatott levelezése.
Miroslav Lajčák neve 346 alkalommal bukkan fel a dokumentumokban, még 2018-ban, külügyminiszterként azt írta Epsteinnek: „Üdv Kijevből! Megerősíthetem, hogy a lányok itt gyönyörűek, mint mindig.” Nem sokkal később a Tátrából és Moszkvából is üzent Epsteinnek, még mindig miniszterként.
A Moszkvából küldött fénykép ki van takarva a nyilvánosságra hozott dokumentumokból, de az kiderül, hogy Epstein arra volt kíváncsi, milyen belülről a hely, amit Lajčák fotózott. Erre a külügyminiszter azt válaszolta, hogy „a lányok hihetetlenek”, Epstein pedig úgy reagált, ők jelentik a legjobb orosz exportárut. Egy másik üzenetváltásban Lajčák azt kérdezi, miért nem hívja meg őt Epstein „ilyen játékokra”. Epstein ezután nőket ajánlott fel neki, miközben gúnyosan megjegyezte, hogy azok Lajčáknak valószínűleg túl fiatalok, mivel még nem töltötték be a 30-at.

„Amikor ma elolvastam ezeket az üzeneteket, bolondnak érzem magam. Magánbeszélgetés volt – legyünk őszinték, ki örülne annak, ha az egész ország olvasná az üzeneteit? A minimum, amit mondhatok, hogy rossz ítélőképességről tettem tanúbizonyságot” – mondta Miroslav Lajčák hétfőn a Szlovák Rádiónak.
Az üzenetváltásokból az is kiderül, hogy Lajčák találkozót javasolt Fico és Donald Trump korábbi főstratégája, Steve Bannon között – ezt azonban a rádióinterjúban cáfolta. „Ez a találkozó nem valósult meg… és nem is én szerveztem” – mondta.
Lajčák tagadta, hogy bármi törvénytelent tett volna, ennek ellenére lemondott, mert meg akarta előzni, hogy az ügy politikai következményekkel járjon Robert Fico miniszterelnök számára. Lajčák szerint Epstein jól ismert, befolyásos politikai körökben elfogadott személy volt, akire úgy tekintett, mint „értékes kapcsolatra, aki sok ajtót meg tud nyitni”.
„Ez azonban nem mentesít a felelősség alól – mondta. – Rossz ítélőképességet és helytelen kommunikációt tanúsítottam. Ezek az üzenetek nem voltak mások, mint ostoba férfiegók működés közben – önelégült férfias csevegés” – tette hozzá, a nőkről folytatott beszélgetésekre utalva. Lajčák azt is hozzátette, hogy Epsteinnel folytatott kommunikációja kizárólag szavakra korlátozódott, tettekre nem.
„Nem voltak lányok… az a tény, hogy valaki kommunikál egy szexuális ragadozóval, még nem teszi őt magát is szexuális ragadozóvá” – mondta, és elítélte azokat a bűncselekményeket, amik Epstein 2019-es letartóztatása után kerültek napvilágra. (Politico)