Soltész államtitkár kipróbálta a Counter Strike-ot, és úgy érezte, szólnia kell a nemzet ifjúságához

Elindul a videó, és néhány másodpercig úgy érzed magad, hogy a kereszténydemokrata államtitkár egy csapásra értelmetlenné tette a világ összes eddigi – és pláne ezutáni – politikusi how do you do fellow kids-görcsölését. Állóképes kamerafelvételen látjuk, ahogy böhöm nagy fejhallgatóval a fején ül egy asztalnál, úgy járnak az ujjai a billentyűkön, hogy Török „Kodiak” Balázs, egykori kollégám és legendás CSGO-harcos visszavonulna a látványtól (ha nem vonult volna már egyébként is vissza), pörög az adrenalinforraló elektronikus zene, a háttérben semmitmondóan szürke, animált kőfalak.

De aztán a videó 4. másodpercében, épp amikor a háttérvideón valami történne, bekövetkezik a Fordulat, a minimum, de tényleg csak minimum 360 fokos. „Na ezt hagyjuk” – sóhajt fel levegőért kapkodva, mint egy írek általi kilencvenharmadik perces tüdőlövést elszenvedett miniszterelnök. Leveszi a fülest, és a kamerába kezd el beszélni, ahogy azt egy ország látta Taki bácsitól és a Nagy Fehértől. A hasonlat tökéletes – nem azért, mert én találtam ki –, ekkortól ugyanis éppen olyan didaktikus minden egyes másodperc, mint a Szomszédok zárómonológjai.

A háború nem játék

– állapítja meg velősen, de a frontról frissen hátravont katonák lihegő kimerültségével Soltész államtitkár, majd azt is elmondja, hogy hanem mi: halál, pusztulás, szenvedés. Brüsszel ezt akarja, de mi megvédünk titeket, fiatalok, ahogy a nemzetet is – nyögi ki utolsó erejével, hogy aztán az utolsó utáni nagy sóhajtás egy hajrá magyarokba torkolljon.