Orbán is látja, hogy nem állnak jól: mozgósítási gonddal küzd a Fidesz
- Egy belső mérés szerint behozható hátrányban vannak a kormánypártok.
- De nincsenek jó állapotban a Kubatov-listák, a Nemzeti Petíciótól az adatbázisok felfrissülését is reméli a párt.
- Orbán nyíltan is beszél arról, hogy mozgósításban fejlődni kell.
- Hiába a túlkapások, az energiahiányos szervezetben Orbánnak égető szüksége van Lázár Jánosra.
- Seszták Miklós mandátumbecslő jóstehetségében bíznak a babonások.
- Fidesz-kampány, közelről.
Egyértelmű, de apadó Tisza-előnyt mutat a kormány egy belső felhasználásra készült közvélemény-kutatása – tudtuk meg egymástól független forrásokból a múlt héten. Egy neve elhallgatását kérő kormányzati informátor és egy kormányzati körökben járatos forrás egyaránt arról számolt be a 444-nek, hogy január első hetében – a biztos pártválasztók körében – statisztikai hibahatárt meghaladó hátrányban volt a Fidesz az ellenzék vezető pártjával szemben. A kormányzaton belül az az általános vélekedés, hogy intenzív mozgósítás mellett („lábbal”) a kampány nyerhető, ugyanis a tendencia nekik kedvez; állításuk szerint november óta az olló a Fidesz javára csökken. Más kérdés, mint azt későbbiekben látni fogjuk, hogy épp a mozgósítással akadnak gondjai a kormánypártnak.
A drámai képet festő januári Medián-felmérés felborzolta a kedélyeket a miniszterelnöki kampánycsapat körül. A biztos pártválasztók közt mért 12 százalékos hátrány többeket sokkolt – ezt egy kormányzati forrásunk egyenesen „komolytalannak” nevezte. Nem véletlenül indított „hiteltelenítő offenzívát” a kutatóintézet ellen több kormánypárti politikus: a kampány fő feladata ugyanis erősnek és esélyesnek mutatni a Fideszt, főleg saját híveik és a tagság előtt. A fő üzenet, ami terjed a kormánypártban, úgy foglalható össze, hogy talán még hátrányban vannak, „de erősödünk, ez a meccs még nem lefutott, sőt, mindent bele”.
Egy kormányzati think-tank kutatásait ismerő forrás szerint a Fidesznek nincs előnye a biztos pártválasztók körében, bár szerinte az inaktív pártválasztók köreiben kormányoldalon több a tartalék. Magabiztos Fidesz-vezetésről négyszemközt egy forrás sem beszél, ami nagyon újszerű. De árulkodó momentum volt az is, amikor Lázár János nyilvánosan lamentált arról, hogy a helyenként tetemes Tisza-előnyt mérő független közvélemény-kutatóknak
„lehet, hogy igazuk van, és most éppen másnak áll a zászló.”
Ezzel együtt, az elbeszélésekből úgy tűnik, nyugalom honol a Fidesz kampánycsapatában. A stáb teszi a dolgát és – ahogy a tavasszal bevezetett stratégia diktálja – próbálja megnyerni egyik napot a másik után. Ennek érdekében november óta folyamatosan monitorozzák a választókerületi jelöltek oldalainak interakcióit. A 106 egyéni képviselő mindegyike – akik közül 41-et cseréltek le „tiktokképés” jelöltre – napról napra köteles elszámolni közösségi médiás aktivitásával.
A párt elnöksége, kiegészülve Orbán Balázs kampányfőnökkel és Lázár János építési miniszterrel, november elejétől heteken át interjúztatta a jelölteket, mire összeállt a végleges lista.
Lehúzták a listáról azokat, akik nem tudják kezelni a közösségi médiát,
vagy nem mutattak ott kellő aktivitást, majd hadra fogták a kiválasztottakat. Öt Facebook-poszt, terítve az összes platformon – ez a minimum elvárás, amit a választókerületi elnököknek és a pártközpontnak is jelenteni kell. Orbán stábjának fő feladata eközben újabb és újabb eseményekkel turbózni a kampányt, hogy aztán legyen mivel megtölteni a közösségi médiás felületeket – napról napra.
Ez a látszólagos nyugalom és rutinszerű működés nem egyenlő azzal, hogy mindenki magabiztos – inkább rezignáltságot érezni a kampányra rálátó forrásokon. A strategizálás ideje lejárt, ez már a célegyenes, nincsenek nagy megbeszélések, mindenki tudja a dolgát és ismeri az üzeneteket, amiket át kell vinni a csatornákon;
leszegett fejjel teszik a dolgukat.
A kampánycsapattól az követel kreativitást, hogy alkalmazkodjon a napi aktualitásokhoz, legyen az hóhelyzet vagy Lázár János aktuális túlkapása, amit épp kétségbeesetten próbál befoltozni a miniszterelnöki stáb. Ehhez a rezignáltsághoz tartozik az is, hogy amikor erről kérdezünk forrásokat, azt mondták: nem számítanak váratlan fordulatra az április 12-ig hátralévő hetekben. Két kormányzati forrás is azt mondta, hogy ebben a mederben viszi végig a kampányt a Fidesz – és így is győzni fog.