Elbontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített „nyugdíjasházát” a csalapusztai Kégl-kastélynál
Hűlt helye maradt annak a rönkháznak, amit a csalapusztai Kégl-kastély közelében, Natura 2000-es területen épített a Matolcsy-klán strómanja, írja a HVG. A környékbeliek által az építés során állítólag csak Matolcsy Ádám nyugdíjasházaként emlegetett épület helyén csak egy kopasz tisztás emlékeztet az építkezésre, ami tavaly nyári hírek szerint illegálisan kitermelt fákból zajlott.
A több mint százötven éves csalapusztai Kégl-kastély 2023 nyarán került a Matolcsy-kör kezébe, erről itt írtunk hosszabban. A kastély és környéke, így az a terület is, ahol a rönkházat kezdték építeni, annak a Stofa Györgynek az érdekeltségébe került egy Faltec Kft. nevű cégen keresztül, aki a Matolcsy György-féle jegybanki vezetés idején a jegybanki Pallas Athéné alapítvány vagyonkezelő holdingjának utolsó vezérigazgatója volt, és aki a Matolcsy-fiú üzleti-baráti társaságának a tagja.
A HVG szerint „a Matolcsy-csapat bukása után azok a környezetvédelmi, hatósági emberek is »észlelték« a fairtást és a rönkházépítést, akik amúgy ettől függetlenül is, rendszeresen járják be a védett területeket”. Örökségvédelmi hatósági eljárás indult, illetve rendőrségi feljelentés is született, valamint a megyei kormányhivatal bontási határozatot is kiadott a rönkházra, ennek „a Stofa-cég a jelek szerint sietve, határidő előtt eleget is tett” – írja a lap.