A svájci fiatalok egyharmada erőszakos a szüleivel
Egy svájci kutatás résztvevőinek 32,5 százaléka ismerte be, hogy 11-24 éves kora között legalább egyszer fizikai erőszakkal lépett fel a szüleivel szemben – idézi a Telex az EurekAlert anyagát. A Zürichi Egyetem 1500 embert vizsgált tinédzserkoruk kezdetétől egészen a fiatal felnőtté válásukig.
Az eredmények azt mutatják, hogy az erőszak (itt: ütés, rúgás, tárgyak dobálása) 13 éves korban tetőzött a megkérdezettek körében, utána a gyakorisága csökkent. 13 éves korban a résztvevők 15 százaléka mondta azt, hogy erőszakos volt, a felnőttkor kezdetére ez az arány 5 százalékra csökkent.
Többnyire egyedi esetekről, és nem rendszeres erőszakról van szó, amik általában egy hangos veszekedés közben fordulnak elő a pubertáskorban. A kutatók szerint a jelenség nemcsak a valamilyen szempontból hátrányosabb csoportoknál jelentkezik, bármilyen családban előfordulhat, fiúknál és lányoknál egyaránt. Néhány tényezőről megállapították, hogy növelhetik az erőszakos fellépés kockázatát: ilyen például a szülők részéről érkező fizikai fenyítés, verbális bántalmazás vagy a szülők közti gyakori és agresszív vita. A kutatók szerint a figyelemzavaros vagy hiperaktív gyerekeknél is nagyobb az erőszakos epizódok kialakulásának esélye.
A fiatalkori visszaszólások, veszekedések önmagukban normálisak, fontos részeik a fejlődésnek. A kutatók szerint izolált esetek a pubertás során akár még önreflexiót is kiválthatnak, és nem feltétlenül kell aggódni miattuk. Azonban ha kialakulnak minták, és gyakrabban előfordulnak, akkor érdemes odafigyelni.