A lengyeleknél gerillataktikával érvényesül az orosz propaganda, a magyar kormánymédia szimbiózisban él vele

• A központosított magyar médiarendszerben még csak nem is kell nagyon keresgélni az orosz narratívák forrásait, hiszen ezek a narratívák alapból jelentős átfedésben vannak a magyar kormány narratíváival.
• Ehhez képest Lengyelországban nincs ilyen jellegű együttműködés a kormány és Moszkva között, ezért az orosz propaganda kénytelen egyre újabb, olcsóbb és hatékonyabb megoldások után nézni.
• Ilyen megoldásokból akad bőven: soha ekkora adathalmaz nem állt még a hatalmak rendelkezésére, miközben a tartalmakat is képesek pontosan azokhoz eljuttatni, akikhez szükséges.

Lengyel-magyar két jó barát, de az orosz propagandát kicsit máshogy fogyasztják a Kárpátok ölén, mint a Visztula két partján. Legalábbis ez derül ki a lengyel-magyar együttműködésben készült, a Független Újságírók Alapítványa által kiadott tanulmánykötetből, amely az orosz dezinformáció különbségeivel és hasonlóságaival foglalkozik Magyarországon és Lengyelországban.

Nálunk az oroszoknak nincs sok dolguk

A magyar propaganda működését talán nem kell hosszasan részletezni, de a lengyel viszonyok megértéséhez néhány elemét érdemes kiemelni. Polyák Gábor médiakutató a kötet bevezetőjében összefoglalja, hogyan kebelezte be módszeresen a kormány a 2010-es médiatörvény után a vele szemben kritikus lapokat, és hogyan jött létre az a központosított médiarendszer, amely alkalmas a kormány narratívájának széles körű, folyamatos terjesztésére és a számára nem kedvező narratívák átalakítására.

Ehhez a médiarendszerhez csatlakoznak azok a magukat a kormánytól függetlennek valló – valójában jellemzően adófizetői pénzekből működő – szervezetek, amelyek a közösségi médiában és más platformokon terjesztik a kormányzati üzeneteket. Ilyen a Megafon, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom, a Civil Összefogás Fórum vagy az MCC. Ellensúlyozni a kormány narratíváját a tőle független szereplők számára nehéz feladat.

Az állami intézmények a szerző szerint legalább részleges kormánypárti megszállás alatt állnak, a civil szervezetek és független orgánumok bevételi lehetőségei pedig állandóan csökkennek.

Ebben a már-már végtelennek tűnő állami erőforrásokkal megtámogatott rendszerben terjednek a kormány központi üzenetei. Ezek feladata – írja Polyák –, hogy a demokratikus rendszer látszatát keltve éppen a demokrácia legfontosabb fékeit és egyensúlyait iktassák ki. „A propaganda tehát nem csupán meggyőzésre, lelkesítésre és mozgósításra irányul, hanem a kormányzati visszaélések és kudarcok leplezésére, a versenytársak diszkvalifikálására, az alternatívák elrejtésére, becsmérlésére, és végső soron egy minden elemében hamis, illuzórikus valóság megteremtésére.”

A kormányzati propaganda Polyák szerint mindezt nem egyszerű hazugságok terjesztésével éri el, hanem valódi történések kontextusukból való kiragadásával, vagy túláltalánosításával, ami a velük való küzdelmet is nehezebbé teszi. A médiakutató szerint a kormány üzenetei gyakran ellentmondásosak, jellemzően az ellenségkép tartja őket egyben.

„Minél ellentmondásosabbak az üzenetek, annál erősebb a közönség érzése, hogy bármi és annak az ellentéte is igaz lehet. A tények relativizációjával a hazugságok tényekkel való cáfolata lehetetlenné válik a viták során.”

„Minden vita a propaganda igazságáról kudarcra van ítélve” – írja Polyák, hozzátéve, hogy „a vita különösen nehéz olyan médiakörnyezetben, ahol a viták vezetői is elfogultak a propaganda iránt”. Polyák szerint a propaganda célja „egy olyan közszféra létrehozása, amelyben a kormány támogatói és kritikusai áthidalhatatlan távolságra kerülnek egymástól”. A megosztott közszférát „érzelmileg túlfűtött retorika uralja, amely elsősorban a csoportidentitás fenntartására összpontosít, és főként szélsőséges nézeteket képvisel”.

A Lakmusz főszerkesztője, Teczár Szilárd a kötet egyik tanulmányában azt írja, hogy a kormány központi üzenetei javarészt egyeznek az orosz államéval, így orosz dezinformációs kampányokra lényegében nincs is szükség. A Reuters Institute 2025-ös 48 országot érintő kutatása szerint Magyarországon van a legalacsonyabb bizalom a hivatalos oldalak és a fősodratú média irányába, és a magyarok inkább tartanak a belülről érkező dezinformációtól, mint a külfölditől. Teczár egyetért a magyarok többségével, szerinte az oroszpárti dezinformáció leginkább hatalommal bíró hazai szereplőktől származik.

„A magyar kormányhoz közel álló szereplők nemcsak hamis vagy félrevezető történeteket terjesztenek, amelyek Oroszország érdekeit is szolgálják, hanem azokat a technikákat alkalmazzák, amelyek az orosz műveletekre jellemezők” – írja Teczár, példaként hozva a létező dokumentumok és megszólalások részleteinek kontextusából való kiemelése.

Teczár szerint viszont hiába az orosz módszerek, ez a fajta dezinformáció nem sorolható a külföldi befolyásolási kampányok alá, mivel a szereplők elsődlegesen belpolitikai célokból cselekszenek saját erőforrásból.

Orosz innováció Lengyelországban

Ehhez képest Lengyelországban az állami intézmények és a média feletti kormánypárti – a magyarhoz képest kisebb – kontroll mértéke és a kormány moszkvai iránytól való alapvető eltérése miatt az oroszok egészen más eszközökhöz nyúlnak.