Radics Béla alapítványának beszámolóiban nem szerepelnek a több tízmillió forintos állami támogatások
Két hete számolt be arról az RTL, hogy csak nem 43 millió forint állami támogatást kapott a Radics Béla által létrehozott Tradíciókért Alapítvány. A fővárosi fideszse képviselő alapítványa nem érhető el bejegyzett székhelyén, és honlapja sem működik.
A Magyar Narancs most arról ír, hogy a feltárt állami támogatások egyike sem szerepel a Tradíciókért Alapítvány beszámolóiban. 2023-ban szerepel ugyan 700 ezer forintnyi, 2024-ben pedig 5 milliónyi központi költésgvetési támogatás a beszámolókban, de az nem derül ki, mely állami szervtől érkezett a támogatás. A beszámolókból hiányoznak az elvégzett alapítványi munkáról, működéséről szóló szöveges beszámolók is.
Az RTL összesítése szerint Radics alapítványa
- az Erasmus+-program hazai forrásából 24,4 millió forintot,
- a Bethlen Gábor Alapkezelőtől 13,8 milliót,
- a Miniszterelnöki Kabinetirodától 3 milliót,
- a kultúráért és innovációért felelős minisztertől pedig 1,7 milliót kapott.
A beszámolókból nem csak támogatási összegek, hanem a teljesítések is hiányoznak. Sem a 2022-es, sem a 2023-as, sem a 2024-es beszámoló nem tartalmazza az elvégzett alapítványi munkáról, működéséről szóló szöveges beszámoló mellékletet.
Radics a támogatásokról szóló hírre azzal reagált, hogy irodabérlés helyett inkább ifjúsági és kulturális programokat valósítanak meg, reméli, hogy ez nem bűn. A politikus a Fidesz egyik fővárosi képviselő-jelöltje lesz az országgyűlési választáson, a 6-os számú választókerületben indul, ami a VII–VIII–XIV–XV. kerületekből áll.