Republikánus szenátorok igyekeznek menteni a menthetetlent Koppenhágában
Az amerikai Kongresszus kétpárti delegációja – a Képviselőház és a Szenátus több vezető tagjával – Koppenhágába utazott, hogy megnyugtassa Dánia és Grönland vezetőit, valamint egyre aggódó polgáraikat: a legtöbb amerikai nem támogatja Donald Trump elnök tervét Grönland annektálásáról vagy megvásárlásáról, pláne nem egy NATO-szövetséges elleni katonai fellépést. Ezzel egy időben Trump importvámokkal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek akadályoznák Grönland megszerzését.
„Önök most a végrehajtó hatalom hangját hallják” – mondta Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátor újságíróknak a dán fővárosban. „A Kongresszusnak is van szerepe.” Az amerikai törvényhozók pénteken dán parlamenti képviselőkkel is találkoztak, hogy egyértelművé tegyék: Trump álláspontját otthon is vitatják.
Fontos hangsúlyozni, hogy ha megkérdezik az amerikai embereket, jó ötletnek tartják-e, hogy az Egyesült Államok megszerezze Grönlandot, a döntő többség – nagyjából 75 százalék – azt mondja: nem, ez nem jó ötlet
– mondta Murkowski egy sajtótájékoztatón. „Grönlandra szövetségesként kell tekintenünk, nem eszközként” – tette hozzá Murkowski.
Chris Coons demokrata szenátor szerint Trump eltúlozza az Egyesült Államok nemzetbiztonságát fenyegető veszélyeket. „Valóban léteznek ma sürgető biztonsági fenyegetések Grönlandra nézve Kína vagy Oroszország részéről?” – tette fel a kérdést Coons. „Nem. Ma nincsenek. Vannak viszont valódi lehetőségek arra, hogy a NATO keretein belül együttműködjünk az északi-sarki biztonság erősítésében? Igen. És ha tisztelettel kérünk, és közösen tervezünk, elérhetjük ezt a célt.”
Thom Tillis észak-karolinai republikánus szenátor a múlt héten a Szenátus plenáris ülésén egyenesen úgy fogalmazott, „elege van a hülyeségekből”, és felszólította az elnököt, hogy rúgja ki azokat a tanácsadókat, akik Grönland átvételét szorgalmazzák. Ő is Koppenhágába utazott. Mitch McConnell kentuckyi republikánus szenátor, a nagy befolyású szenátusi védelmi költségvetési albizottság elnöke ezen a héten úgy fogalmazott: a kezdeményezés azzal a kockázattal jár, hogy „porrá égeti a hű szövetségesek nehezen kiérdemelt bizalmát, cserébe pedig semmilyen érdemi változást nem hoz az Egyesült Államok sarkvidéki hozzáférésében”.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, néhány törvényhozó ugyanakkor jogi eszközökkel is igyekszik elejét venni annak, hogy a kormányzat erőszakkal lépjen fel Grönland ellen: Murkowski a héten olyan kétpárti törvényjavaslatot nyújtott be, amely megvonná az állami forrásokat minden olyan művelettől, amely egy NATO-szövetséges területének ellenőrzésére irányul.
„Remélem, végül nem lesz rá szükség, de olyan időket élünk, amikor olyan dolgokról beszélünk, amelyekről korábban soha nem gondoltuk volna, hogy egyáltalán lehetségesek” – mondta Murkowski. Ruben Gallego arizonai demokrata szenátor közölte: kidolgozott egy, a hadviselési jogkörökről szóló határozati javaslatot a katonai erő alkalmazásának megakadályozására. Ro Khanna kaliforniai demokrata és Don Bacon nebraskai republikánus képviselő pedig Murkowskival és Gallegóval együtt csütörtökön egy szimbolikus határozatot terjesztett elő, amely megerősíti az amerikai kormány „tiszteletét a Dán Királyság – beleértve Grönlandot is – szuverenitása iránt”.
A törvényhozók dániai útja a NATO-szövetséges melletti kiállást szolgálta. Többen köszönetet mondtak Dániának a hosszú ideje fennálló szövetségért, beleértve azt is, hogy dán katonák részt vettek az Egyesült Államok afganisztáni háborús erőfeszítéseiben. (via Washington Post)