azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Kapitány István: „Nem azért fizetünk adót, hogy presztízsberuházásokat és a korrupciót finanszírozzuk”

6 megtekintés
444
magyar péter Tisza Párt kapitány istván gazdaság POLITIKA
Blurred placeholder

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke vezeti a TISZA gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését a kormányzásra - jelentette be szombat délelőtt Magyar Péter.

A Tisza elnöke az év első nagy igazolásának tartja Kapitány beállását, azt írta, hogy ő „az egyik legmenőbb, legfelkészültebb, legelismertebb magyar.” Kapitány 10 évig volt a cég alelnöke, összesen 37 évet dolgozott a Shellnél, ahonnan 2024. áprilisában távozott.

Szombat délután pedig - egy időben a Fidesz a Digitális Polgári Körök miskolci gyűlésével - kitett egy beszélgetést Kapitánnyal. A csaknem kétórás beszélgetést előre felvették, a párt sajtóosztálya pedig a publikálásakor kiküldött egy rövid összefoglalót.

Az adás elején Kapitány mesélt a pályájáról, majd arról, azért állt be a Tisza mellé, mert úgy érezte, ezzel tartozik: „Ennek az országnak köszönhetem, hogy az vagyok, aki vagyok. Eljött az a pillanat, amikor a nemzetközi piacon megszerzett tudást és tapasztalatot a magyar emberek javára kell fordítanom.”

A gazdasági tervekről is beszéltek az adásban. Kapitány szerint a jelenlegi magyar gazdaságpolitika legnagyobb kihívása a bizalomvesztés és a kiszámíthatatlanság.

„A tőke és a fejlődés oda megy, ahol biztonságban érzi magát. Ha a szabályok hétfőről keddre váratlanul megváltoznak, a befektetők elfordulnak” – mondta az összefoglaló szerint.

A párt gazdasági programjának fókuszában a jogbiztonság visszaállítása, a gazdasági kiszámíthatóság és a hazai kis- és középvállalkozások érdemi támogatása áll, de Kapitány szerint elengedhetetlen a korrupció felszámolása és az uniós források hazahozatala is. Utóbbi a gazdaság újraindításának kulcsa. A tudásalapú gazdaság, az oktatás nemzetstratégia ágazatként kezelése is fontos, az összeszerelő üzemekre épülő modell helyett a kutatás-fejlesztésre és exportképes magyar kkv-kra van szükség.

Az összefoglaló szerint energetikai fordulatban is gondolkodnak, a lakossági rezsicsökkentés fenntartása mellett az energiaszegénységet is felszámolnák. Itt példaként szerepel, hogy 5 százalékra csökkentenék a tűzifa áfáját. Emellett újraindítanák az energiahatékonysági beruházásokat, a gazdasági szektor energiaárait is versenyképessé tennék.

Felszámolnák az állami pazarlást, a propaganda és korrupció költségeit az egészségügybe, oktatásba és bérlakásépítési programokra csoportosítanák át. Kapitány az állami luxusberuházásokra sem költene.

„Nem azért fizetünk adót, hogy presztízsberuházásokat és a korrupciót finanszírozzuk” - mondta.

Egyetért azzal, hogy június 1-től ne lehessen unión kívüli, nem magyar munkavállalókat behozni Magyarországra, viszont haza kell csábítani több százezer, Nyugat-Európában élő magyart, a munkaerőpiacon kívüli társadalmi csoportokat pedig képezni kell.

Kapitány úgy gondolja, Magyarországnak nem más gazdaságok fellendülésére kell várnia, hanem saját stratégiai előnyeire építve kellene versenyképes pályára állnia.

Kapcsolódó cikkek