azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Szijjártó: Szabadon engedtek egy újabb magyar foglyot Venezuelában

2 megtekintés
444
külügyminisztérium venezuela börtön Szijjártó Péter Bossányi Zsuzsanna külföld
Blurred placeholder

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter bejelentette, hogy újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában. A nő – akit korábban egy kutatóhajó nemzetközi legénységének tagjaként tartóztattak le – kiszabadításán a kormány együtt dolgozott a caracasi holland konzulátussal és az amerikai hatóságokkal is.

Bár Szijjártó nem mondta a nő nevét, a letartóztatás körülményei alapján beazonosítható, hogy a szabadon engedett fogoly Bossányi Zsuzsanna, akit még tavaly nyáron börtönöztek be, miután a venezuelai hatóságok elfogták a panamai felségjelzésű N35 nevű kutatóhajón. Az N35 honlapja szerint a hajó roncsok felkutatásával és hajómentéssel foglalkozott, a venezuelai hatóságok szerint azonban megfigyelő tevékenységet végzett a tengerfenéken.

Szijjártó azt mondta, a nő biztonságban van, a caracasi tiszteletbeli magyar konzul is vele van, és már szervezik a hazatérését.

A három, Venezuelában fogva tartott magyar állampolgár közül kettő már kiszabadult. Az első fogoly szabadulásáról január 13-án beszélt a külügyminiszter. Szijjártó azt mondta, a harmadik fogoly kiszabadításáért is megteszik a szükséges erőfeszítéseket. (via MTI)