Öt év börtönre ítélték a puccsista dél-koreai elnököt, de ez még csak a kezdet

Öt év börtönbüntetésre ítélte egy szöuli bíróság pénteken Jun Szogjol volt dél-koreai elnököt az igazságszolgáltatás akadályozása és hivatali hatalommal való visszaélés vádjában. A bíró az ítélethirdetésen rendkívül súlyosnak nevezte a bűncselekményt, hangsúlyozva, hogy elnökként Junnak mindent meg kellett volna tennie az alkotmány védelméért.
A tavaly július óta börtönben lévő exelnök ellen hét másik ügyben is eljárás folyik, és a mostani az első ítélethirdetés. A vád szerint Jun a hivatali ideje alatt több kormánytagot kizárt arról a kabinetülésről, amelyen a szükségállapot bevezetését készítették elő, valamint akadályokat gördített saját letartóztatása elé is azzal, hogy hetekre bezárkózott szöuli rezidenciájára.
Jun korábban már bíróság elé állt a többi között lázítás miatt is, amelyért az ügyészség halálbüntetést kért rá. Abban az ügyben a bíróság várhatóan február 19-én hoz döntést. A vád szerint Jun a statárium kihirdetésével megpróbálta meghosszabbítani a hatalmát, és teljes kontrollra törekedett a törvényhozás felett.
A volt államfőt azt követően mozdították el hivatalából, hogy 2024 decemberében szükségállapotot hirdetett, amelynek hatálya mindössze néhány óráig tartott, mert a parlament megszavazta a rendkívüli jogrend feloldását, majd az elnök elleni alkotmányos vádeljárást is. Ennek során felfüggesztették hivatalából, majd egyebek között lázadás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt büntetőeljárást indítottak ellene. (MTI)