Orbán Viktor sikeres pszichoparanukleáris kísérleti robbantása: a szétpattanó hazugságbuborék detektálható igazsággá vált

Így másfél évtizednyi domesztikális orbanizáció, no meg persze a globalice is terjedgető svihákkurzusok politikai kommunikációt helyettesítő Facebook-(Twitter-)kommentelői nonstop ökörködése/őrjöngése után/közepette általában azt szoktuk gondolni, hogy nem nagyon értelmes konkrét politikusok (értsd: ilyen posztkomolyanvehető, posztigazmondó posztpolitikusok, amilyenek ezeket a svihákkurzusokat gründolják) konkrét nyilatkozatait boncolgatni, vagy legalábbis óvatosan, mert amit mondanak, az a legritkább esetben találkozik a valósággal, a valós szándékaikkal, de sokszor még saját gondolataikkal sem sikerül szegényeknek összefutniuk.

Ezeket a rendszereket (amikbe lassan az egész fejlett világ süllyed; és itt rendszeren nem is annyira politikai rendszert, mint inkább kollektív mentális állapotot értenék) éppen a gátlástalan süketelés, hóhányás, kamukéró, sóder, vaker, hamuka hajtja előre; már amennyire előre mennek, nem hátra. Tehát ebben élünk, ebben halunk, ebben zombulunk jó ideje, nem lepődünk meg tehát legblődebb blődségeken, a legpofátlanabb hazugságokon („elvesztette közpénz jellegét”) sem, tehát, amikor Legfőbb Vezetőnk Hímszelf szólásra emelkedik, a maradék mentális képességeit megőrizni kívánó, rutinos állampolgár már csukja is a fülét befele. Ez a felelős eljárás.

Most mégis elhangzott néhány mondat, amely még így kampánycsúcshoz közeledve, fokozott háttérsugárzás mellett is képes volt kiakasztani az abszurditásmérőt, de annyira, hogy a közönség szabad szemmel és füllel tapasztalhatta meg azt a rendkívüli, szinte csodaszámba menő jelenséget, amelyet talán csak laboratóriumi körülmények között, a világ a legbonyolultabb pszichorészecskegyorsítóiban lehet előállítani, és csak a legfejlettebb műszerekkel detektálható: a gigantikus hazugság-ökörség akkorára fújódott, hogy szétpukkant, és egy szemvillanásra igazsággá vált.

Szóval a nyár óta turbófokozaton pörgő orbánfő az alábbiakat mondta a múlt hévégi kongresszuson a saját hangképző szerveinek segítségével:

„A liberális nemzetközi rend a szemünk előtt törik darabokra. Trump elnök úr megadta neki a kegyelemdöfést. A változások átrendeződést, bizonytalanságot és veszélyeket hoznak. Ez vár ránk a következő években. A nemzetközi szerződések és szervezetek már nem irányadóak. Fogatlan oroszlánok, amik ugyan hangosan bőgnek még a szavannán, de már egyetlen antilopot sem zavarnak. Nem vethetjük neki a hátunkat, nem bízhatunk abban, hogy a szükség órájában hasznunkra lesznek. Eljött a kétoldalú megállapodások, a személyes kapcsolatok, az érdekek és az erő kora. A nemzetek korszaka.

A jó hírem az, hogy a felkészülést időben megkezdtük. Azok, akik ma a liberális világrend koporsója mellett a leghangosabban sírnak, nem tudták vagy nem akarták megérteni, mit miért csinál Magyarország. Csak nevettek a magyar külpolitikán. De mi tudjuk, az nevet, aki utoljára nevet. Ma Washington, Peking, Moszkva, Isztambul mind érdekeltek Magyarország sikerében. Megállapodások tucatjait kötöttük és kötjük a világ vezető hatalmaival kereskedelemről, befektetésekről és védelemről. Olyan megállapodásokat, amelyek ebben az új, vadnyugati filmeket idéző világrendben is garantálni fogják Magyarország biztonságos fejlődését. Béke, nemzetközi tekintély, fejlődés, újra nagy és erős Magyarország: Fidesz. Ez a biztos választás.”

Ezt a részletet bevágták az adásba a hétfői Helyzet van szerkesztői is:

Ennek a rövid szövegnek (beszédrészlet) az első része olyan, mintha Sárbogárdi Jolánnal íratták volna. Az még a kisebb (Sárbogárdi 1-es fokozatú) képzavar, hogy Tranpelnökúr – legyen áldott a neve! – kegyelemdöfést tud adni valaminek, ami éppen darabokra törik, dehát ugye Tranpelnökúr – legyen áldott a neve! – rendkívüli képességekkel rendelkező ember, ha akar, ő biztosan kegyelemdöfést tud adni tükröknek, ablakoknak, vázáknak és herendi készleteknek is. Viszont az már Sábogárdi 11-es (max) fokozat, amikor nem irányadó (sőt: legújabbmagyarul: irányadóak!, ahogy a szobák kiadóak, a bűnözőek meg visszaesőek) fogatlan oroszlánok kezdenek bőgni a szavannán, és le sem szarják őket, mármint a nem irányadó fogatlan oroszlánokat az antilopok, ami tiszta szerencse, mert, mondja az Orbánkulum, nem vethetjük neki (nekik!) a hátunkat. Az nem egészen világos, hogy flegma antilipoknak, vagy a nem irányadó oroszlánoknak nem dőlhetünk neki, de tartok tőle, hogy az utóbbi állatságra gondolt. Én egyébként más prédaállatot néztem volna ki az Ablakzsiráfból, mert ezt a hangalakot (az antilopét) könnyen félreértheti a zseniális találmányából és vállalkozásaiból oly’ tisztességesen és gyorsan gyarapodó Rogán Antal, az orbánfő orbánirodáját vezető miniszter.

A második bekezdésre nem jutnak ilyen szórakoztató nyelvi lelemények, ott be kell érnünk a az igazságtartalom vizsgálatával.

Hogy mennyire sikeres orbánék dílelgetése mindenféle gyanús figurákkal és megfelelően diktatórikus diktatúrákkal, azt szerintem mindenki érzi már a bőrén. (A folyamatos repülőrajtokban is el lehet fáradni, na.) Ha ez a biztonságos fejlődés, amit garantálni tudnak, akkor lehet, hogy jobban jártunk volna azzal a szarházi Brüsszellel.

De egyébként, tényleg, ki hiszi el azt, hogy az Ukrajnában négy éve háborúzó, futballpályányi területekért emberéletek százait áldozó, saját túléléséért egyre elkeseredettebben küzdő, globális nagyhatalmi szerepéből napról napra veszítő, katasztrofális demográfiai helyezetű és gazdaaságilag is kifeszített Moszkvának bármennyire is „érdeke” volna „Magyarország sikere”? Magyarország aknakmunkája, Magyarország árulása és Magyarország hasznoshülyesége – na, az tényleg érdeke.

De a SIKERE?

Talán még annyira sem, mint a világrendet valahogy átszabni próbáló, éppen egész Latin-Amerikát megrendszabályozni készülő, Grönlandra pályázó, flottáját a Csendes-óceánon a Karib térségtől a Dél-Kínai-tengerig nagy készültségben járőröztető, a Közel-Keleten egyensúlyozó USÁ-nak. Vagy a XXI. századi gazdasági dominanciáért rohamot indító, Tajvanra, az egész Dél-Kínai-tengerre meg majd talán az orosz távolkeletre pályázó Kínának. A Szíriától Irakig, Azerbajdzsántól Boszniáig pozíciókat építő, Iránra és a kurdokra figyelő törököknek.

Mi tudott elérni Illiberál Világsztár úr a büszkén emlegetett nagy díleléseivel?

Pontosan látjuk a gazdasági adatokon.

Adtunk egy csomó pénzt a kínaiaknak olyan gyárakra, amelyek nem termelnek, de még jobb is, mert egyébként sem dolgozhatnának bennük magyarok, hozzáadott értékünk nulla lenne, beszállítási lehetőség nulla, örülünk, ha a takarítószemélyzetet meg a portást nem otthonról hozzák. Fölvettünk tőlük egy csomó hitelt egy tök fölösleges, hiperdrága vasútvonalra. Ja, és egyébként meg alávágnánk annak az európai (német) iparnak is, amelyből eddig így-úgy megéltünk.

Dehát tényleg, gondoljuk már végig ezt a szöveget!

Ez az ember, ez a vátesz, ez a guru, ez a Nagy Vezető, a Vezénylő Tábornok azt mondja a szájával, hogy kérem, én eddig mindent megtettem, hogy szétverjük a világrendet, támogattam, ahol csak tudtam a szétverőket. Mert ez volt a célom: a nemzetek kora. Bot voltam a küllők között, homokszem a gépezetben. Most a világ szét van verve, íme, eljött a nemzetek kora: minden veszélyesebb, bizonytalanabb, szarabb. Szavazzatok rám, hogy megvédhesselek benneteket ettől a szartól! Attól, amit én magam csináltam. (Na jó: segítettem csinálni.)

Kész.

Őszinte pillanat. Beismerő vallomást tesz a XXI. századi svihákpolitika. Ha ez nem kerül aranybetűkkel a történelemkönyvekbe, akkor semmi.

[Ez a cikk ma hajnalban kiküldött hírlevelünk szövegének rövidített változata. Ha szeretnék megkapni az eredetit, Uj Péter hírlevelét, fizessenek elő Belső kör és Közösség díjcsomagjaink valamelyikére! Nem fogják megbánni!]