Az Európai Bizottság elkezdett vizsgálódni a Beneš-dekrétumok ügyében
Az Európai Bizottság kapott egy levelet, vizsgálja a benne felvetett ügyeket – válaszolta Markus Lammert szóvivő a Telexnek, miután a lap Szili Katalin levele kapcsán arról kérdezte a testületet, megkereste-e őket a magyar kormány.
Szili Katalin a rendszerváltás előtt az MSZMP Pécs Városi Bizottságának testületében dolgozott az állampárt Vízügyi- és Környezetvédelmi Igazgatóság alapszervezetének delegáltjaként, majd volt az MSZP tagja is, két éve pedig a Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó KDNP-s politikusként. Szili most a Facebook-oldalán tett közzé nyílt levelet, amelyet a Beneš-dekrétumok miatt címzett az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek.
Szili aggályosnak nevezte a szlovák büntető törvénykönyv módosítását, amivel akár börtönbüntetést szabhatnak ki a csehszlovákiai magyarok és németek kollektív bűnösségét kimondó, vagyonukat elkobozhatóvá tevő dekrétumok kritizálásáért. Ez a politikus szerint sértheti az EU Alapjogi Chartáját.
Később egy interjúban Szili arról beszélt, hogy a Facebook-posztja mellett levelet is küldött az Európai Bizottságnak, amiben nemcsak az új módosítást, hanem magukat a Beneš-dekrétumokat is kritizálta. A cikk szerint amikor visszatérően azt firtatták, egyeztette-e a nyílt levelet a kormánnyal, egyértelmű igen vagy nem helyett csak olyan válaszokat kaptak, hogy „nincs olyan kötelezettségem, hogy bárkinek szóljak előre”, de amúgy „senki nem is támasztott kifogást” a levele ellen.
A szlovák kormányközben arról írt a Facebookon, hogy nem lát okot a büntető törvénykönyv megváltoztatására, de tiszteletben tartják a magyar miniszterelnök főtanácsadójának eljárását.