azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Ungár Péter otthagyja a politikát és gyerekvédelmi dolgozó lesz

4 megtekintés
444
LMP Ungár Péter politikus gyerekvédelmi dolgozó gyermekvédelem gyerekvédelem ÉLET
Blurred placeholder

„Szociálpolitikával valójában már régóta foglalkoztam országgyűlési képviselőként is, de a jövőben a szociális területen, azon belül is a gyermekvédelemben szeretnék dolgozni” – mondta a hvg-nek Ungár Péter, aki a lap szerint először az idősgondozásban szeretett volna részt venni, de végül a gyermekvédelem mellett döntött.

Azt is elmondta, hogy ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a kegyelmi ügy óta jóval nagyobb, országos figyelem irányul erre a szférára. „Nem ezért találtam ki, az ilyen ügyek mindig is közel álltak hozzám, csak a jövőben már nem politikusként szeretnék ezzel foglalkozni.”

Ungár Péter – akinek anyja Schmidt Mária történész, a Terror Háza és a XXI. Század Intézet főigazgatója, Orbán Viktor szűk környezetének állandó tagja – 2024 novembere óta dolgozik önkéntesként egy fővárosi gyerekvédelmi intézményben.

Az áprilisi választáson nem indul újra, de az LMP-ből nem lép ki.