Hatott a nyomás: Elon Musk X-e korlátozza a valós személyek digitális levetkőztetését, vagyis a szexualizált AI-képek generálását
Az Elon Musk tulajdonában lévő X szerdán jelentette be, hogy az előfizetők számára is megszüntette annak a mesterséges intelligencia-alapú funkciónak az elérését, amely valódi emberekről készült képek digitális „levetkőztetését” tette lehetővé. A döntést a brit kormány üdvözölte, amely korábban élesen bírálta, hogy a szolgáltatás ilyen tartalmak előállítását is engedélyezte.
A változást azután jelentette be a cég, hogy az X-be épített eszköz – amelyet nők és gyermekek szexualizált képeinek előállítására is használtak – széles körű közfelháborodást váltott ki, az Egyesült Királyságban pedig politikusok, valamint a médiaszabályozó hatóság figyelmének középpontjába került. Az X funkcióját Keir Starmer miniszterelnök többször is élesen bírálta, a kritikához Liz Kendall technológiai miniszter is csatlakozott, aki szerint ez „újabb sértés az áldozatokkal szemben”, és a cég gyakorlatilag pénzzé teszi ezt a borzalmas bűncselekményt.
Az Egyesült Királyság médiaszabályozó hatósága, az Ofcom hétfőn hivatalos vizsgálatot is indított Musk platformja ellen, miután „mélységesen aggasztónak” nevezte azokat a jelentéseket, amelyek szerint a Grokot az X-en illegális, beleegyezés nélküli intim képek, valamint gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló tartalmak előállítására és terjesztésére használták.
Az X és a Grok rendszereiben végrehajtott változtatások órákkal azután történtek, hogy a milliárdos a saját platformján azt állította: nem tud arról, hogy a Grok meztelen képeket – különösen kiskorúakról készült felvételeket – generált volna (ezt a posztját azóta törölte).
Az X közleményében azt írta:
„Intézkedünk a súlyos szabálysértő tartalmak eltávolításáról, beleértve a gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagokat és a beleegyezés nélküli meztelenséget, és megfelelő lépéseket teszünk az X szabályait megszegő fiókokkal szemben. Azokat a fiókokat pedig, amelyek gyermekek szexuális kizsákmányolására szolgáló anyagokat keresnek, szükség esetén jelentjük a bűnüldöző hatóságoknak. Zéró tolerancia a gyermekek szexuális kizsákmányolásával, a gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagokkal, a beleegyezés nélküli meztelenséggel és a nem kívánt szexuális tartalmakkal szemben.”
A cég azt is közölte: földrajzi alapú korlátozással (geoblokkolással) akadályozzák meg, hogy azokban a régiókban, ahol ez jogszabályba ütközik, valódi emberekről bikiniben, fehérneműben vagy hasonló öltözékben készült képeket lehessen generálni.
Azt azonban nem részletezték, hogy az önálló Grok alkalmazásban továbbra is lehet-e ilyen képeket létrehozni.