„Erős esztétikai kritikát mondott egy giccses Mária-kegyhelyre – ez nem fért bele”
Vasárnap volt a premierje az eredetileg 2024 őszén bemutatni tervezett Kékkör című dokumentumfilm-sorozatnak. A filmben, amiről itt írtunk bővebben, Simonyi Balázs ultrafutó végigfutotta az Írottkőtől Hollóházáig az országos kék túraútvonal 1173 kilométeres távját. A koncepció az volt, hogy a néző az ő szemén keresztül, az ő narrációját hallgatva találkozik a kéktúrával.
Ami elméletben valószínűleg tetszett is a Nemzeti Filmirodának, hiszen 110 millió forintos támogatást adott a produkciónak. A forgatás után viszont több részletet, így Simonyi néhány gondolatát és egy templomi orgonálást is cenzúráztak – derül ki abból az interjúból, amit a futó és Józsa László producer néhány nappal a vetítés előtt a Forbesnak adott.
„Az első vágat leadása előtt írtam egy húsztételes listát arról, hogy szerintem mit akarnak majd cenzúrázni. Öt bejött” – mondta Simonyi, aki „eleve abszurdnak” nevezett bármilyen beavatkozást a kreatív részbe, mondván: „az NFI nem megrendelő, nem illetékes elvtárs, hanem támogató”. Néhány konkrét példát is említenek a kivágatott részekre:
- „egyszer, amikor már jócskán ránk esteledett, Balázs erős esztétikai kritikát mondott egy giccses Mária-kegyhelyre – ez nem fért bele az NFI-nek”;
- egy másik esetben a futó „a trianoni emlékművek számát vetette össze az EU-sokéval, és megjegyezte, hogy talán inkább az összetartozást kellene ünnepelni, nem a szakadást”, ezt szintén ki kellett vágniuk;
- de nem fért bele az sem, hogy egy templomban az Emanuelle főcímdalát játszotta el valaki orgonán.
Emellett voltak olyan részek, amiket a sorozatot bemutató tévé kérésére kellett kivenni, hogy ne kapjanak 16-os karikát.