Utcai árusoknál evett egy hamburgi család Isztambulban, két gyerek és egy felnőtt meghalt, a hatóságok ételmérgezésre gyanakodnak
A hatóságok ételmérgezésre gyanakszanak, miután meghalt egy hamburgi nő és két gyermeke Isztambulban, további turisták pedig mérgezéses tünetekkel kerültek kórházba. Még várják a laboreredményeket.
Azok a turisták, akiket most kórházba szállítottak ugyanabban a hotelben szálltak meg, mint a hamburgi család. Az apa jelenleg is életveszélyes állapotban van. Egy török napilap szerint a turisták Olaszországból, valamint Marokkóból származnak.
A hamburgi család kedden vagy szerdán az Ortaköy nevű negyedben, Beşiktaş városrészben több helyen evett utcai árusoknál.
A török média szerint többek között töltött sült krumplit, úgynevezett kumpirt, édességeket, levest, töltött kagylót és borjúbelet kóstoltak meg.
A család szerdán rosszullétre és hányásra panaszkodva ment be egy helyi kórházba, ahonnan aztán rövid kivizsgálás után hazaengedték őket éjszakára.
Amikor másnap reggel az édesanya felébredt, a három éves gyermeke már mozdulatlanul feküdt az ágyban, a hatéves pedig azt mondta, rosszul érzi magát.
A család mentőt hívott, ami bevitte őket egy másik kórházba, mint amelyikben előző nap voltak. A két gyerek a kórházban meghalt.
Ekkorra már az intenzív osztályon kezelték a szülőket is, és nem sokkal később meghalt a 28 éves édesanya is. A halál oka egyelőre tisztázatlan. A család tagjai mind német állampolgárok, török gyökerekkel.
A török hatóságok ételmérgezés miatt indítottak eljárást. Eddig négy embert vettek őrizetbe, „akik azokon a helyeken dolgoztak, ahol ezek a dolgok történtek” – írta a török igazságügyi miniszter az X-en.
Ezen kívül mintát vettek azokban az éttermekben, amelyekben a család evett. A török sajtó szerint legalább egy ilyen éttermet a hatóságok bezárattak. (via Spiegel)