azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Zenészeknek kokaint eladó díler letartóztatását indítványozta az ügyészség

5 megtekintés
444
Blurred placeholder

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta két, kokainnal kereskedő drogdíler letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint ugyanis az egyik gyanúsított egy ismert hazai zenész zenekara tagjainak fesztiválok alkalmával rendszeresen adott el kábítószert, melyet a másik gyanúsítottól szerzett be, írják közleményükben.

A két férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a járási ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését a szökés-elrejtőzés, a büntetőeljárás meghiúsításának, illetőleg a bűnismétlés veszélyére figyelemmel. A kényszerintézkedések elrendelésének tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája ma fog dönteni.

Az a közleményből nem derül ki, hogy ennek az ügynek köze van-e ByeAlex vagy T.Danny ügyéhez. Előbbinél a hét elején, november 12-én tartottak házkutatást, ami után az énekest és a zenekara két tagját drogügyben gyanúsították meg. Ennek eredménye: önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kokain és három előállítás. Azt, hogy találtak kokaint a házban, ByeAlex is elismerte.

A rendőrök elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves Sz. Zoltán budapesti lakost is, aki - vallomása szerint - saját fogyasztásra, barátainak ingyen, és értékesítésre is szerzett be kábítószert.