Gulyás szerint a sajtó írta meg, hogy a tiszás applikációt ukránok fejlesztették, Németh Balázs akciója pedig lehet, hogy nem volt helyes és elegáns
Az a furcsa helyzet alakult ki mostanra, hogy a legfontosabb intézkedéseket Orbán Viktor már bejelenti a közösségi médiában, az elvileg a kormány döntéseiről beszámoló kormányinfón pedig - Orbán bejelentéseire hivatkozva - csak megismétlik azokat. És miután most a gazdaság megroggyant helyzete ellenére a kormány komoly választási osztogatásban van, Orbán már elspoilerezett mindent.
Amit kifejezetten a kormányülésről megtudhattunk: Orbán beszámolt az amerikai útjáról, nyilván azoknak, akiket nem vittek magukkal a kormányból. Nincs sok ilyen, de Gulyás Gergely pont ezek közé tartozik. Újdonság nem volt a felsorolásban, vagyis sikerült megvédeni a rezsicsökkentést Orbán Viktor barátjától, Gulyás szerint korlátlan idejű mentességet kapott Magyarország az orosz cégeket érintő szankciók alól. Ez többször is szóba került, Rubio amerikai külügyminiszter szerint is egy évről van szó, de Gulyás ragaszkodott ahhoz, hogy ez nem így van, és ezt írásban is kéri majd megerősíteni a magyar külügy.
A miniszter az eddig megismert témák között megemlített egy autóipari megállapodást is, amiről eddig semmit sem lehetett tudni, mondjuk most sem.
A mini nukleáris erőművekről Gulyás azt mondta, hogy ezek még fejlesztés alatt állnak, több amerikai cég is években belül jó eséllyel befejezi a fejlesztéseket, ha ezek meglesznek, akkor Magyarország jelezte, hogy vásárolna ilyeneket. Ezek a paksi kapacitás negyedét képesek biztosítani.
A pénzügyi védőpajzsról Gulyás semmi konkrétat nem árult el, de szerinte ez rendben van, mert nincs is konkrétum, hiszen a magyar gazdaság stabil, most erre a védőpajzsra semmi szükség, ha valamikor valamiért mégis lenne, akkor az amerikaiak nyitottak az anyagi segítségre, szóval csak elvi egyezség született. Ezt megismételte a kormányinfón többször is. Szóba került a korábbi kínai hitel is. Erről Gulyás azt mondta, hogy a kínaiak úgy adtak hitelt, hogy megtiltották a részletek nyilvánosságra hozatalát. De kis hitel volt, rendkívül kedvező kamattal - közölte a miniszter.
A kormány elfogadta, hogy lesz 14. havi nyugdíj, amiből egy hetet már jövőre kifizetnek, megduplázzák a nevelőszülők alapdíját, lesz csomag a kis- és középvállalkozások támogatásra, amit jövő héten jelentenek be a kereskedelmi és iparkamarával közösen, és újabb fél évvel meghosszabbították a kamatstopot. Megduplázzák a bankadót, amiről Gulyás azt mondta, hogy a háború elhúzódása miatt a költségvetési helyzet továbbra sem könnyű, nem boldogok attól, hogy emelni kell a terhet, pláne úgy, hogy a szektorban jelentős súlya van a magyar tulajdoni körnek, de a bankok el fogják tudni viselni a terhet, és szerinte nem fogják áthárítani az ügyfelekre. Ezt az ígéretet eddig kevés esetben sikerült betartatni.
A Tisza Párt adatainak ellopása volt a vissza-visszatérő eleme a kormányinfónak. A kormányoldal (újságírók és Gulyás miniszter) kész tényként kezeli, hogy ukránok is részt vettek az applikáció fejlesztésben, így Ukrajnába kerültek a tiszás támogatók adatai, ami óriási kockázatot jelent. Amikor rákérdeztek Gulyásnál, hogy ezt mire alapozza, sajtóinformációkra hivatkozott, és arra, hogy az egyik adminisztrátor ukrán. A Telex emlékeztette arra a 2017-es ügyre, amikor az éppen akkori nemzeti konzultáción a Yandex kódja futott, így az oroszok hozzáférhettek a kitöltők adataihoz. Gulyás szerint akkor nem kerültek ki Oroszországba adatok.
Az RTL arra volt kíváncsi, hogy azt is vizsgálják-e, hogy ki szerezte meg a Tisza adatait. Gulyás szerint a vizsgálat teljes körű, de még tart, nincs információja erről.
Kollégánk pedig arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy Németh Balázs, a Fidesz frakciószóvivője a kikerült adatok alapján ment el egy tiszás aktivista házához. Amire Gulyás azt mondta, hogy neki nem jutott eszébe ilyen ötlet, de szerinte ami igazán elfogadhatatlan, hogy egy párt nem tudja megvédeni az elkért adatokat, ukránokkal csináltat szoftvert. Hogy aztán mások ezekkel az adatokkal nem helyesen és elegánsan élnek, azzal a felvetéssel tud azonosulni. Németh Balázs esetében is lehet azon vitatkozni, hogy az elegáns volt-e vagy sem, itt még közös álláspontra is juthat velünk, de nem ez az igazi botrány szerinte.
Herczeg Márk a Békemenet számháborújáról, az MSZP-s Fürst György Izraelbe szökéséről, Hilarion metropolita magyar állampolgárságáról, Németh Balázs tiszás aktivistát fenyegető videójáról és a civil szervezeteknek szánt fideszes kampányolásról tett fel kérdéseket Gulyásnak.
A kissé megfáradt formátumú kormányinfón újdonságot jelentett, hogy a korábbi ATV-s, de a washingtoni kegyencjáraton már a közmédia munkatársaként helyet kapó Csuhaj Ildikó kérdezhetett először nagyon hosszan, majd rögtön utána a közmédia másik munkatársa kérdezhetett. Aztán a megszokott módon jött a kormánymédia végtelen hosszú sora, mígnem elért a sor az RTL-hez, akibe egy idő után belefojtotta a szót Vitályos Eszter kormányszóvivő, annak ellenére hogy a legutóbbi kormányinfón egyáltalán nem is kérdezhettek.

Pedig olyan témák kerültek elő, hogy a kormány miért módosította az óvodai nevelésről szóló kormányrendeletet, amibe így bekerült a keresztény kultúrára való hivatkozás. Hogy ez mit jelent? Gulyás szerint mindazt, ami a mindennapi életünkben a nevelést jelenti, például a férfiak tisztelik a nőket. A hittan nem lesz kötelező az ovikban, de az elvi deklaráció is fontos, mert „ha megnézzük, hogy mi történik Nyugat-Európában, genderoktatás, a fiúk ne fiúk, a lányok ne lányok legyenek, közös gendersemlegességgel próbálják tönkre tenni az óvodásokat, ez ennek a teljes tiltása és tagadása".
Nagy Márton borús számokat jelentett be a költségvetés állapotáról a hét elején, mi lesz a választások után: EU-eljárás a túl magas deficit miatt vagy megszorítás? Gulyás szerint megszorítást a Fidesz soha nem csinált, nem is fog. Eddig minden választási évben pénzügyi fegyelem volt, a jelenlegi - háborús - helyzetben arra vállalkoznak, hogy tartják a hiányt. Felvetődött, hogy ez valóban így lesz-e, hiszen rendre nem sikerül teljesíteni a terveket, Gulyás szerint tartani fogják, és nem tart attól, hogy leminősítik a magyar gazdaságot.
A drog is téma volt. Egyrészt a ByeAlexnél és zenésztársainál tartott rendőrségi házkutatás. Itt a kormánymédia arra volt kíváncsi, hogy milyen felelőssége van a zenészeknek a fiatalok felé? Gulyás szerint mindenki felelősséget visel önmagáért, akik pedig példaképek lehetnek fiatalok számára, utasítsák el egyértelműen a drogot. Arra az RTL-es kérdésre, hogy a művészek is a hatóságok fókuszába kerülnek-e mostantól, Gulyás úgy válaszolt: a kérdés is rossz, nem az a lényeg, hogy mi a szakmája, hanem az, hogy fogyaszt-e drogot. Ha fogyaszt, akkor indokolt ellene a fellépés, bármi is a foglalkozása.
És szóba került az a razzia is, ahonnan egy szórakozóhelyről bilincsben vittek el olyan fiatalokat is, akiknél nem volt drog, és nem is fogyasztottak. Gulyás szerint a rendőrség feladata, hogy ilyen helyzetekben betartsa az arányosságot, ha valóban van olyan, akinél nem volt drog, nem terjesztett és nem fogyasztott, nála nem indokolt a kényszerintézkedés. A drog elleni határozott fellépéssel egyébként egyetért.
Gulyást kérdezték a fővárosi sztrájkbizottságról is. Kapott egy levelet az egyik szakszervezeti vezetőtől, amit nem teljesen ért, hiszen ezek a dolgozóknak a munkáltatója a főváros, nem a kormányhoz tartoznak. Ezért ebben a helyzetben a szerinte legudvariasabb megoldást választotta: nem válaszolt, mert semmi köze hozzá. Ha a főváros nem képes működni a meglévő keretek között, csődbe kerül, kérjen segítséget, és a kormány nem fogja hagyni, hogy csődbe menjen. De az szerinte helytelen, ha egy szakszervezeti vezető politizálni kezd. Egyeztessen a fővárosi vezetéssel. Arról, hogy a Kúria ítélete alapján vissza kell-e fizetnie a kormánynak az elvont szolidaritási adót, Gulyás közölte, hogy nem, mert nem az elvonás, hanem csak annak módja volt a per tárgya.
A közmédia kérdezte az ukrán korrupciós ügyről is. „Azt látjuk, hogy a nyugati támogatások egy része hova megy. Aki nem volt álnaiv, az eddig is tudta, hogy Ukrajnában a korrupció jelentős probléma. De ez az EU-t láthatóan egyáltalán nem érdekli. A magyar kormány azt kívánja, hogy Ukrajna le tudjon leszámolni a korrupcióval.
Vitályos Eszter ezúttal skorpiós (vagy rákos) brosst tűzött a ruhájára.
