azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Nem akar hazamenni a kihallgatásra a Budapesten Orbán védelmét élvező Ziobro

5 megtekintés
444
marcin romanowski pegasus kiadatás zbigniew ziobro Igazságosság Alap lengyelország külföld
Blurred placeholder

Nem akar hazamenni Lengyelországba a kihallgatására a most már hetek óta Budapesten tartózkodó Zbigniew Ziobro, a volt lengyel igazságügy-miniszter, akit otthon az Igazságügyi Alappal kapcsolatos visszaélésekkel, többek között az ellenzékiek és újságírók ellen felhasznált Pegasus kémszoftver illegális beszerzésével gyanúsítanak. Ziobro ezért inkább felajánlotta a varsói főügyészségnek, hogy Brüsszelben vagy Budapesten jelenne meg kihallgatáson - írja a Gazeta Wyborcza.

„Azt javasoltuk, hogy Zbigniew Ziobrót a konzuli hivatalon, vagy nemzetközi segítségnyújtáson keresztül hallgassák ki, az ilyen eljárás távolról is lefolytatható. A miniszter a megbeszélt időpontban és helyen megjelenhet, mivel Lengyelország már régóta nem az állandó lakhelye” – mondta Ziobro ügyvédje a Rzeczpospolitának.

A politikust azzal gyanúsítják, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett kormány idején igazságügyi miniszterként „szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított”. A szervezet a gyanú szerint több mint 150 millió zlotyt (13,8 milliárd forint) sikkaszthatott el. Ha bűnösnek találják, akár 25 évi szabadságvesztésre is ítélhetik.

A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból sikkaszthatott, ebből vették meg a Pegasust is.

Ziobro budapesti tartózkodása azért is érdekes, mert a helyettese, Marcin Romanowski, politikai menedékjoggal él a magyar fővárosban. Romanowskit szintén az Igazságosság Alap ügyében vádolták meg az állami vagyon megkárosításával, de ő még azelőtt Magyarországra menekült, hogy kiadták a letartóztatásáról szóló parancsot.

Ziobro kapcsán könnyen megvalósulhat egy hasonló forgatókönyv. A lengyel politikus október 30-án Orbán Viktorral fotózkodott a Karmelitában, a miniszterelnök pedig azt írta, hogy Ziobrót politikai üldözöttnek tartja - hasonló indoklással adták meg korábban Romanowskinak is a magyar menedékjogot.

Azóta a Szejm már megvonta Ziobro mentelmi jogát, az ügyészség pedig elrendelte az őrizetbe vételét. Ez alapján letartóztatási parancsot is kiadhatnának ellene, az ügyvédje indítványa a konzuli kihallgatásról valószínűleg éppen ezt akarja megelőzni: mivel az ügyészséget tájékoztatták a budapesti címéről, azzal érvelhetnek, hogy nem bujkál, vagyis nincs szükség a letartóztatására.

„Előbb vagy utóbb Zbigniew Ziobro szembesülni fog a lengyel igazságszolgáltatási rendszerrel. Természetesen ennek Lengyelországban kell történnie, nem pedig a tanúvallomást tevő személy által kijelölt helyen” – reagált Ziobróék indítványára Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel miniszterelnök-helyettes.

Kapcsolódó cikkek