Húsz emberrel a fedélzetén lezuhant egy török katonai repülő Grúziában
Kedd reggel Grúziában lezuhant egy C–130 Hercules típusú török katonai repülőgép húsz katonával a fedélzetén – írja a Reuters.
A grúz-azeri határ közeléből származó első felvételeken összeégett roncsdarabok láthatók, amik egy füves domboldalon szóródtak szét. A gép törzsének egyes részei még égtek, miközben sűrű fekete füst szállt fel. A közösségi médiában terjedő videókon a gép pörögve, dugóhúzóban zuhant a föld felé, majd felrobbant.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök félbeszakította beszédét Ankarában, hogy részvétét fejezze ki az elhunytak hozzátartozóinak. „Isten nyugtassa mártírjainkat, imáinkban velük leszünk.” – mondta az elnök, aki rendszeresen használja a „mártír” kifejezést nemcsak harci halottak, hanem szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák esetében is.
Sem Erdoğan, sem hivatala, sem a védelmi minisztérium nem közölt információt a baleset okáról vagy az áldozatok számáról. A helyi sajtó szerint az amerikai gyártmányú repülőgépen török és azeri személyzet is tartózkodott, de pontos adatokat ők sem tettek közzé.