A velencei strandra kerítést építő cégnek adott igazat a bíróság az önkormányzattal szemben
Jogszerűtlenül mondta fel a velencei önkormányzat a strandot elkerítő cég, a GOMI Kft. szerződését és így a Győri Ítélőtábla október 22-i döntése alapján 25 millió forint perköltséget kell fizetnie Velence Város Önkormányzatának a Velence Korzót üzemeltető cégnek – írja a Telex. A város még nem, a GOMI Kft. pedig így kommentálta az ítéletet: „A bíróság most végre megfellebbezhetetlenül kimondta, hogy az Önkormányzat rossz gazdája a területnek, az épület állagmegovása tekintetében nem tett eleget a tulajdonosi kötelezettségeinek, és a garanciális jogokat sem érvényesítette a kivitelezővel szemben. A tulajdonos Önkormányzat a bevételeiből semmit sem fordított a komplexumra 11 év alatt, miközben olyan dolgokat kért számon a Gomi Kft-n, ami tulajdonosi feladat lett volna.”
Az önkormányzat és a korzót üzemeltető cég vitája 2021-ben csúcsosodott. A GOMI Kft. például lezárta a büfésort, ezzel pedig lehetetlenné tette az ott lévő büfék működését. De volt olyan, amikor elkezdték felszedni a térköveket a korzó melletti parkolóban, ezért Gerhard Ákos független polgármester rendőröket hívott szerződésszegésre hivatkozva. Építettek egy kerítést is a partra, ami miatt Gerhard birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, és azonnali ideiglenes intézkedést kért, el is kellett bontani azt. Végül pedig az önkormányzat felmondta az üzemeltetői szerződést – mint most kiderült, jogszerűtlenül.