A 117 halott közül egy sem volt rajta a 69 gyanúsítottat felsoroló listán, amit az ügyészek a brazíliai művelet alapjául összeírtak
Rio de Janeiro kormányzója sikerként állította be a brazil történelem leghalálosabb rendőrségi razziáját, de a rendőrök által megölt 117 ember közül egy sem szerepelt azon a 69 gyanúsítottat tartalmazó listán, amit az ügyészek a művelet alapjául szolgáló vádiratban neveztek meg – írja a Reuters.
A vádiratban szereplők közül azon a napon mindössze öt embert tartóztattak le, és egyikük sem volt a hírhedt Comando Vermelho bűnbanda vezetője – derül ki a művelet teljes rendőrségi jelentéséből, amit a hírügynökség átnézett, és amit a brazil szövetségi legfelsőbb bírósággal is megosztottak.
A razzia, ami a Contenção hadművelet nevet kapta, összesen 121 ember halálát okozta, köztük négy rendőrét és két tinédzserét, továbbá 99 gyanúsítottat vettek őrizetbe. A rendőrségi jelentés szerint egy középszintű bandavezetőt lövés nélkül fogtak el a város északi részén található, sűrűn lakott favelákban tartott rajtaütésen. A művelet után a helyi lakosok tucatjával sorakoztatták fel az utcán a halottakat, és több ezren tüntettek.
Nem tudták elfogni vagy megölni a Comando Vermelho banda magas rangú alakjait sem, noha a nyomozók szerint a banda központja éppen azokban a városrészekben található, amiket a rendőrség megcélzott. A banda fő vezetője, Edgar Alves de Andrade (közismert nevén Doca) továbbra is szökésben van.
A razzia egy héttel azelőtt történt, hogy a világ vezetői elkezdtek megérkezni az ENSZ COP30 klímacsúcsra, és szembefordította egymással a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva elnököt – aki katasztrofálisnak nevezte az akciót – meg a konzervatívokat, akik szerint ez a szervezett bűnözés elleni harc mintapéldája.
Noha Lula kormánya támogatja a szervezett bűnözés finanszírozását célzó rendőri fellépéseket, a jobboldali ellenfelek (köztük Claudio Castro, Rio kormányzója) erőteljes razziákat sürgetnek, hogy fegyvereket foglaljanak le és fogjanak el vagy öljenek meg bandatagokat, még ha ennek magas is az emberi ára.
Rio közbiztonsági titkára, Victor dos Santos, aki a rendőrséget felügyeli, megerősítette a Reutersnek, hogy a razzia célja a vádlottak letartóztatása volt, de „nem volt túl könnyű megtalálni 69 embert a favellákban élő 280 ezret között”. Bár a megölt férfiak közül 19-nek az ügyiratok szerint nem volt bűnügyi előélete, Santos azt mondta, 100 százalékig biztos benne, hogy mindannyian bűnözők voltak. Szerinte a megölt és letartóztatott emberek száma azt mutatja: „a helyzet sokkal rosszabb, mint amit a nyomozás kimutatott.” Elmondta, hogy a következő hónapokban további razziákat terveznek Rio faveláiban.
A razzia kezdeti eredményei azonban fokozták a bírálatot az áldozatok hozzátartozói és az emberi jogi szervezetek részéről, akik szerint a rendőrség válogatás nélkül ölt, ahelyett hogy világos, hosszú távú nyomozások eredményeire épülő célokat követett volna a Comando Vermelhóval – Brazília egyik legnagyobb és legbrutálisabb bandájával – szemben.